Megépült Mezőberényben a kulturális rendezvénypavilon

2022. augusztus 24. 14:38 | behir.hu

A projekt során egy közel 90 négyzetméter alapterületű, nyitott, mindenki számára hozzáférhető közösségi tér jött létre.

A "Nyitott Terek" Helyi Közösség című CLLD projekt során a város területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil és nonprofit szervezetek, egyházak, önkormányzati intézmények részére nyílt lehetőség közösségi és kulturális terek kialakítására, fejlesztésére. A pályázat során Mezőberényben megvalósuló 8 építési projekt egyike a városközpontban felépült kulturális rendezvénypavilon.

A projekt során egy 89,3 négyzetméter nettó alapterületű, nyitott, mindenki számára hozzáférhető közösségi tér jött létre a hozzá tartozó zöldfelület rendezésével és fedett kerékpártároló építésével – olvasható a Orlai Petrics Soma Művelődési Központ közleményében. Mint írták, a projekt célja a helyi társadalom minden rétegének és korosztályának megfelelő közösségi és kulturális szolgáltatások lehetőségeinek szélesítése volt, a szolgáltatási paletta bővítése egy hiánypótló nyitott rendezvénypavilon létesítésével.

Az új, nyitott közösségi tér létrehozásával az eddig állandó helyet nem kapó kiállításoknak és rendezvényeknek adnak majd helyet, illetve a pavilon a Piac téren, a nagy rendezvények kísérő programjainak is megfelelő helyet biztosít majd. A földszintes, akadálymentes kialakítás a mozgásukban korlátozottak és a kisgyermekes, babakocsival érkező családok számára is elérhetővé teszi a közösségi teret.

 

Forrás: Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL