A reggeli erősebb fagy, a szokatlanul hideg téli időjárásnak köszönhetően leginkább az autóval közlekedőktől követel meg nagyobb figyelmet, akiknek közlekedésre alkalmas állapotba kell hozniuk gépjárműveiket, a munkába indulás előtt.
– 10-15 perccel hamarabb jövök le a kocsihoz, ugye ilyenkor kivül is belül is le van fagyva a szélvédő, rászánom az időt, hogy kiolvasszam és biztosan beérjek a munkába – mondta el egy csabai férfi.
Az autósok mellett a gyalogosan közlekedőknek is védekezniük kell a nagy hidegben. Egy idősebb hölgy a réteges öltözködésre esküszik, hiszen egy megfázás, más komolyabb betegség nagy luxus, ilyen ítéletidőben.

A hazánk légterébe érkező melegfront hatására a hét második felében már mínusz 8 és 0 Celsius fok körül alakul majd a hőmérő állása. A felhősödés következtében ónos eső formájában érkezik hozzánk csapadék, kiváltképp az ország nyugati felében.
– Nyugat felől az érkező melegfront hatására egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, de ezek leginkább hazánk nyugati, délnyugati részein lesznek majd érzékelhetők, ugyanis az északi, északkeleti országrészben csak jóval lassabban zajlik majd le az enyhülési folyamat, mint az előbb általam említett tájakon – fogalmazott Kókai Ádám, meteorológus, a HungarMet Nonprofit Zrt. munkatársa.
A Békés Vármegyei Kormányhivatal által felállított Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság szervei továbbra is fokozottan figyelnek a tanyán és külterületen élőkre, az egyedül élő idősekre, illetve az állandó orvosi ellátásra szoruló, krónikus betegségben szenvedő emberekre és azok ellátásának biztosítására is.

– Békés vármegye eddig sikeresen vette az akadályokat a rendkívüli téli időjárással vívott küzdelemben, és a Békés Vármegyei Kormányhivatal mindent megtesz annak érdekében, hogy mindez a jövőben is így legyen – tette hozzá dr. Takács Árpád.