A Gyulai Rendőrkapitányság július 7-én kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két férfit. Mindketten gyulaiak, reggel a Városház utcában fogták el őket a fürdővárosi nyomozók és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei. Az utcai intézkedés után a lakásukra mentek, mindkettőjüknél alapos kutatást végeztek és széles választékkal találták szembe magukat. Egyikük különböző méretű, súlyú csomagokba adagoltan szárított növényi törmeléket, fehér port és szürke, lila, zöld tablettákat tartott, rejtegetett. Az előszobafal mögött, kamrában és fagyasztóban is volt ilyesmi. Az ismerőse a gyanú szerint tőle szerezte be a tiltott bódítószereket, és terjesztette is azokat. Nála is találtak lefoglalni valót, kettejüktől összesen több mint egy kilogramm anyagot hoztak el.
A kábítószer gyanúját keltő anyagok mellett a rendőrök pénzt és telefont foglaltak le. A kábítószer-terjesztés elleni hatósági fellépés célja, hogy a tiltott, bódító hatású szerekkel kereskedők tevékenysége ellehetetlenüljön. A rendőrség lefoglalja tőlük azokat a dolgokat, amelyeket a bűncselekmények elkövetéséhez használtak, illetve a bűnös úton szerzett pénzt, vagyontárgyakat sem tarthatják meg. Aki arra gyanakszik, hogy a környezetében kábítószereket fogyasztanak, terjesztenek, a 112-es segélyhívón kérhet intézkedést, illetve a 06/80/555-111-es, szintén a nap 24 órájában ingyenesen hívható Telefontanú vonalon akár név nélkül adott információkkal is segítheti a rendőrség munkáját.