Matolcsy György: Nagy lehetőség kapujában áll Magyarország

2020. április 17. 17:09 | behir

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megvédi azokat az eredményeket, amit az elmúlt 10 évben Magyarország elért – nyilatkozta Matolcsy György, a jegybank elnöke az MTI-nek adott interjújában.

Matolcsy hangsúlyozta: jelentős a bizonytalanság a világban, így nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, azonban az elmúlt években elért eredmények, a Magyar Nemzeti Bank intézkedései, illetve a kormány elmúlt napokban hozott lépései stabil alapot teremtenek arra, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest. „Továbbra is hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság egy „V” alakú kilábalási pályán fog mozogni”.

A jegybank elnöke ismét felidézte, hogy 2010 és 2019 között Magyarország egy rendkívül sikeres gazdaságtörténeti korszakot írt, mellyel a szakadék szélén álló magyar gazdaság újra visszatért a gyorsan fejlődő kelet-közép-európai gazdaságok élbolyába. A mostani helyzet veszélyezteti az eddig elért eredményeket, ezért a Magyar Nemzeti Bank hatékony és célzott válaszokat adott annak érdekében, hogy az ország megőrizze gazdasági stabilitását és a lehető legkedvezőbb helyzetből tudjon megindulni a gazdaság újraindítása.

 

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank épületében 2020. április 16-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Minden megteszünk, hogy Magyarország visszakerüljön arra a hatékony felzárkózási pályára, ami a vírus előtt jellemezte az országot” – Matolcsy György (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

 

Az MNB elnöke szerint eltérő a hazai háztartások és vállalkozások teherbíró képessége, ezért az intézkedéseknek egyaránt segítenie kell a rászorulókat és azokat is, akik képesek majd a „kanyarban is előzni”, és megteremteni a gazdaság újraindításának alapjait.

Az elmúlt egy hónapban a jegybank a kormánnyal együttműködve a lakosság, a vállalati szféra és a pénzügyi rendszer megsegítése érdekében egyaránt hozott intézkedéseket és tett javaslatokat – emlékeztetett. Ezek – a kormány intézkedéseivel párosulva – támaszt nyújthatnak a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak. „Ezek együtt teremtik meg a bizakodást a jövőre nézve” – szögezte le.

Matolcsy György hangsúlyozta: a lakossági és vállalati terheket enyhítő és a gazdaság, valamint az export újraindítását célzó intézkedések meghozatala, programok kidolgozása egyaránt alapos átgondolást, tudatos tervezést igényel; soha nem tapasztalt kihívásokra kellett és kell válaszokat adni, amelyek megkövetelik azt, hogy mind a kormány, mind a jegybank felhasználja a rendelkezésére álló teljes mozgásterét és eszköztárát.

Matolcsy György hangsúlyozta: a „kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét, az NHP Hajrá konstrukció szinte korlátlan lehetőségei pedig kifejezetten arra ösztönöznek majd mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, és lépjen vissza a gazdaságba, mert a magyar gazdaság igenis nagy lehetőségek kapujában áll”. Hozzátette: az NHP Hajrá terméktájékoztatója várhatóan április 20-án lesz elérhető, így a maximum 2 hetes banki elbírálás miatt a program hatása már a jövő hónaptól érzékelhető.

 

 Az MNB folyamatosan és átfogóan javítja a bankrendszer likviditását

 

Továbbra is úgy gondoljuk ezekben a nehéz hónapokban, hogy a gazdasági és a pénzügyi környezet stabilitásához az az egyik legnagyobb segítség, ha a magyar államadósság finanszírozása alapvetően a belföldi szereplőkre és a forintfinanszírozásra támaszkodik” – mondta. „Az április 28-i monetáris tanács ülésen döntünk majd arról, hogy az MNB milyen feltételekkel és milyen formában fog jelzálogleveleket, illetve a másodlagos piacon állampapírt vásárolni” – tette hozzá.

A lakossági hitelezéssel kapcsolatban Matolcsy György elmondta: nehéz időkben mutatkozik meg igazán az elmúlt évek sikeres programjainak hatása. „A rekordalacsony szintű alapkamatnak, a makroprudenciális szabályok proaktív alkalmazásának köszönhetően az elmúlt időszakban egy egészséges és hosszútávon is fenntartható hitelállomány épült fel, ami a járványhelyzet miatti hitelkönnyítő intézkedésekkel és a bankok általunk elvárt hitelezési aktivitásával párosulva kellő dinamizmust adhat a magyar gazdaság újraindításának” – mondta a jegybank elnöke.

Az NHP Hajrá elindításával kapcsolatban Matolcsy György kijelentette, „Parragh László is belépett a fake news-gyártók körébe”, amikor azt állította, hogy az MNB hitelprogramjai nem finanszírozzák a mikro- kis- és középvállalkozásokat. „Aligha tévedhetett volna nagyobbat”. A jegybankelnök emlékeztetett rá, hogy az MNB egy olyan korábban már bevált recepthez nyúlt vissza, mellyel 2013 és 2017 között sikerrel erősítették meg a kis- és középvállalkozási szektort. Ebben az időszakban mintegy 40 ezer vállalkozás jutott 2800 milliárd forint kedvező finanszírozáshoz, és ennek eredményképp a program a hazai GDP-t 3,5 százalékkal emelte meg. A tavaly indult NHP fix konstrukcióban pedig a kibocsátott hitelek fele mikrovállalkozások beruházásait segítette elő, a medián ügyletméret 7 millió forint alatt volt.

Matolcsy György szerint a monetáris tanács a múlt héten úgy alakította át monetáris politikai eszköztárát, mellyel kellően gyorsan, rugalmasan és hatékonyan képes reagálni a jelenlegi helyzet kihívásaira. „Emellett háromezermilliárd forint új forrást adunk a gazdaságnak, ami a magyar GDP több mint hat százaléka. Bízunk a magyar gazdaság és az összefogás erejében, mint ahogy a gazdasági szereplők is bízhatnak az eddig meghozott és a jövőben még lépésről-lépésre érkező intézkedések sikerében” – mondta Matolcsy György.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

Gazdaság

FEL