Néhány évtizeddel ezelőtt a Dél-Tiszántúlon még egyáltalán nem költöttek rétisasok. Az első fészket 1984-ben, Hódmezővásárhely térségében, a Tisza árterében, az ottani erdő egy eldugott, csendes zugában találták meg a szakemberek. Napjainkban már több pár rétisas is költ a térségben, ami elsősorban a hatékony természetvédelemnek köszönhető.
A rétisasok hazánk legkorábban költő ragadozó madarai, rendszerint már február 10. körül elkezdik a kotlást. Ha az ezt megelőző időszakban a Körösök gátjain sétálunk, jó eséllyel megfigyelhetjük a párok nászrepülését. Ilyenkor több száz méteres magasságban köröznek, miközben hangos kiáltásokat hallatnak, jelezve a territóriumukat. A parlagi sasok és a szirti sasok csak jóval később, március utolsó és április első napjaiban rakják le tojásaikat. A békászó sasok viszont csak május közepén kezdenek költésbe.
A rétisasok télen főként dögökkel táplálkoznak, de gyakran fogyasztanak halakat, sérült récéket is. A fiókanevelés időszakában, a tavaszi kaszálások során áldozatul esett nyulak, fácánok, őzek tetemeit kutatják fel. Nem riadnak vissza a varjak és az egerészölyvek fészkeinek kifosztásától sem. Télen még a túzok- és vadlúdcsapatokban is keresik a legyengült, sérült példányokat.
Fontos számukra a víz közelsége, ezért fészküket a folyók, halastavak közelében rakják (ez lehet akár 15-20 km is, ami számukra nem nagy távolság). Legszívesebben a nagyobb, összefüggő erdőkben, magas fákon, a fatörzshöz közel építik meg otthonukat. Évtizedekig használják ugyanazt a fészket, amely egyébként rendkívül nagyméretű, átmérője és magassága egyaránt elérheti a két métert. A párok gyakran építenek váltófészket is, így nem minden évben ugyanazt használják, s ezzel csökkentik a paraziták elszaporodásának esélyeit. A rétisasok általában kettő, esetenként három tojást raknak. Az első fiókák május végén, június közepén repülnek ki a fészekből.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
