Már szeptemberben elkezdhetnek ingyen KRESZ-t tanulni a középiskolások

2024. szeptember 5. 15:54 | behir.hu

Idén már KRESZ-t is tanulhatnak ingyen a középiskolások, erről beszélt a közoktatásért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a végzős középiskolások a KRÉTA rendszeren keresztül érhetik el a digitális tananyagot.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a tananyag már szeptemberben elérhető lesz a rendszerben. A Belügyminisztérium azt közölte, hogy a tanfolyam otthonról is elvégezhető, azonban az iskoláknak is biztosítania kell az időt és a helyszínt annak elvégzésére.

A vizsga is online lesz, de a szervezését és a lebonyolítását a középiskola végzi.

A jogosítványhoz szükséges gyakorlatot vagy autósiskoláknál fizetős tanfolyamok keretében, vagy a Honvédségnél ingyen szerezhetik meg a tanulók. Utóbbi esetében a gyakorlati órákat katonák tartják, a Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a szakoktatói képzést eddig 21 katona végezte el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor, és hol indul el az ingyenes tanfolyam, illetve, hogy hol lehet majd jelentkezni rá.

Az igazságügyi miniszter már márciusban megígérte az ingyenes jogosítványt a középiskolásoknak. Az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetnének alelnöke elmondta, hogy országos szinten közel 50 százalékkal esett vissza a jelentkezők száma, mivel sokan inkább kivártak az ingyenes lehetőség részleteinek megjelenéséig.

Forrás: portfolio.hu

További programok »

Itthon

A személy a szociális ellátás középpontjában – konferencia Békéscsabán

Kétnapos szakmai konferencia kezdődött szerdán Békéscsabán, ahol Békés és Csongrád-Csanád megye szociális szolgáltatóinak szakemberei találkoztak. Az ötödik alkalommal megrendezett esemény középpontjában a szociális ellátások kapcsolódási lehetőségei, az ágazat előtt álló kihívások, valamint az együttműködés és a digitális gondozás kérdései álltak.
11:25
FEL