Már két hete nem találják a szénási medvét!

2021. augusztus 19. 16:16 | Such Tamás

Épp két hete, hogy kvázi felrobbant a világháló a Nagyszénás közelében látott medvétől. Az állatot a MÁV egyik munkatársa észlelte, azóta azonban semmi hír nincs róla. Zuberecz Tibor Békés megyei fővadásszal beszélgettünk.

„Miután megjelent a hír az interneten, nyomban beszéltem a jogosult vadásztársaság (Orosháza-Kardoskút Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság) képviselőjével, akik se a nyomát, se a tevékenységét nem észlelték – mondja Zuberecz Tibor.

Elmondása szerint persze bármi előfordulhat, hiszen a megyében lőttek már jávorszarvast, amikor a csernobili katasztrófát követően szétzavarták az állomány. Így Magyarországra is eljutott négy, az egyiket épp Szarvason látták.

„Tehát, ha a medve valóban a környéken bóklászna, akkor már többször is tanújelét adta volna” – fűzi hozzá.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL