Békéscsaba 9-es számú szavazókörében a nap folyamán több mint ezren élhetnek választójogukkal. Lenkefi Sára Boglárka, a szavazókör bizottságának elnöke elmondta: két álló és egy ülő fülkében szavazhatnak az érkezők. Hozzátette, hogy eddig egyetlen esetben volt szükség jegyzőkönyv felvételére.
– Egy igazolás kiállítását kérték, ezt azonban vissza kellett utasítanunk, mert egy szavazópolgár a bizottságon kívüli személytől kért igazolást arról, hogy részt vett a választáson. A ma várható magas részvétel alapján további rendkívüli esetekre is számítunk, ezek kezelésére természetesen fel vagyunk készülve. Emellett arra törekszünk, hogy a szavazás minél gördülékenyebben haladjon – mondta.

Az épületben hosszú sor alakult ki, sokan a délelőtti órákban érkeztek voksolni. A szavazók között fiatalok is voltak, akik most először éltek választójogukkal, de a középkorúak és az idősebbek is szép számban megjelentek.
Egy választópolgár elmondta: számára fontos, hogy éljen választójogával és kinyilvánítsa a véleményét, ezért minden alkalommal részt vesz a választásokon. Egy másik szavazó úgy fogalmazott, hogy az idei választás kiemelt jelentőségű, és mindenkinek felelőssége, milyen irányba halad majd az ország a jövőben.