Magyar-bolgár - Rossi: ez egy hosszú sorozatnak az első lépése volt

2023. március 28. 07:10 | behir.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány nem álmodott ilyen jó Eb-selejtezős rajtról, mint amit a bolgárok 3-0-s legyőzésekor produkált a magyar labdarúgó-válogatott.

"Bíztam a jó rajtban, mert az észtek 1-0-s felülmúlása után láttam, hogy a játékosaim sokat javultak, odafigyeltek az utasításaimra és kijavították a hibákat. Ennek ellenére nem álmodtam ilyen jó kezdésről, de ez egy hosszú sorozatnak csak az első lépése volt" - értékelt az MTI érdeklődésére az olasz szakember, aki egyetértett azzal a felvetéssel is, hogy a második gólt szabadrúgásból szerző csapatkapitány, Szoboszlai Dominik az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a válogatottban. "Ha továbbra is így fejlődik, egyre többször lesz ő a mérleg nyelve".

Rossi kifejtette, az volt a terv, hogy túlterhelik a széleket, ez az első félidőben jobban sikerült a jobb oldalon, de a másodikban a balon is jól működött.

"Ádám Martint azért hívom meg, mert megbecsülöm. Ha továbbra is stabil kezdő akar maradni, akkor javítania kell a fizikai kondícióján, amihez extra edzésre és megfelelő diétára van szüksége. Klubcsapatában négy meccsen kilencven percet se játszott, így nem várhatjuk el, hogy a válogatottban végigjátsszon egy mérkőzést. Nagyon jó kvalitásai vannak, és örülök, hogy ezúttal felszabadult és határozott volt" - mondta a csütörtöki és hétfői találkozón is eredményes csatárról Rossi.

Az 58 éves tréner elárulta, a meccsen nem hallotta, ahogy a szurkolók éltetik, de nagyon köszöni, kiváltképpen külföldi szövetségi kapitányként. Hozzátette, noha nem beszéli a magyar nyelvet, nem érzi magát annyira külföldinek, szerinte ez az, amit megéreztek a drukkerek és ami túlmutat a pályán elért eredményeken.

Kollégája, a bolgár válogatottat irányító Mladen Krstajic arról beszélt, hogy neki nincsenek olyan játékosai, akik nagy klubokban futballoznának. Egy új generációt próbál felépíteni.

"Sok tehetséges, de tapasztalatlan játékosunk van, akiktől még nem lehet elvárni, hogy azonnal teljesítsenek. Jelenleg ennyit tudunk nyújtani a csoport két favoritja, azaz a szerb és a magyar csapat ellen" - fogalmazott a szerb szakember, aki méltatta a magyar együttest, mert szerinte egész Európa tudja, hogy a válogatott erős, a kulcsemberei pedig az európai élbajnokságokban edződnek. "Ez már nem a 10-15 évvel ezelőtti magyar csapat".

A nemzeti együttes legközelebb június 17-én Montenegró vendége lesz.

Forrás: MTI

A győztes magyar válogatott ünnepel a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkőzés után a Puskás Arénában 2023. március 27-én (MTI/Kovács Tamás)

További programok »

FEL