Magabiztosan győztek a csabai kosarasok

2020. február 2. 18:58 | D. Nagy Bence

A Békéscsabai Kosárlabda Klub felnőtt csapata a Debreceni Atlétikai Club II. csapatát fogadta a Lencsési Általános Iskola tornacsarnokában szombaton. A végeredmény 81-52 lett a hazaiaknak.

A győzelem nem volt egyértelmű. Jancsika Árpád edző elmondta, hogy a harmadik negyed közepéig nagyon szoros volt a mérkőzés

– Ki tudtuk használni azt, hogy többen vagyunk, és sikerrel rotáltuk a fiúkat. Az is kijött a meccs végére, hogy többet edzünk, jobban meg tudtuk csinálni a figurákat és lefutottuk az ellenfelet – tette hozzá az edző.

Legutóbb a DEAC Campus csapatától elszenvedett vereség miatt nehéz helyzetbe került a csapat a hátralevő tizenegy meccsre, a sorsolás azonban a csabaiaknak kedvezett. Jancsika Árpád kiemelte, hogy a nehéz derbiket szerencsére hazai pályán játszhatják, ahol számíthatnak a 300-400 helyi szurkoló támogatására is.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL