Madridban már elítélték, majd hazajött és Mezőberényben is lebukott

2021. április 16. 10:40 | behir.hu

A Békési Járási Ügyészség termesztéssel és tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat egy 32 éves mezőberényi férfi ellen, aki termelte is, fogyasztotta is a kannabiszt, de másfajta kábítószereket is találtak nála.

A férfit 10 évvel ezelőtt, 2010-ben Spanyolországban, a Madridi Körzeti Bíróság 5 év fegyházbüntetésre ítélte jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés miatt.

Ez az elítélés azonban nem bírt kellő visszatartó erővel: 2020. október 5-én a férfi mezőberényi lakóhelyén foganatosított kutatás során a rendőrök ismét többfajta kábítószer foglaltak le: több mint 12 gramm kokaint, 1 darab 11 grammos MDMA tartalmú tablettát, 3 darab vadkender magot és több mint 1 kilogramm tömegű vadkender ágakat, ágvégződéseket és törmeléket; ez utóbbit ő maga termesztette.

Lefoglaltak tőle továbbá 36 darab rózsaszínű, ötszögletű, „kígyó” nyomattal ellátott tabletta is, amelyek bár kábítószernek látszottak, később a vegyészszakértő megállapította róluk, hogy azok nagy valószínűséggel metiltesztoszteront tartalmaznak, amely nem minősül sem kábítószernek, sem új pszichoaktív anyagnak, ellenben a doppinglistán szerepel mint anabolikus szteroid. A férfi vizeletéből a kannabisz és a kokain lebomlási anyagait mutatták ki.

A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, kobozza el a nála talált anyagokat, illetőleg kötelezze őt a nyomozás során felmerült 425 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Az eljárás a Békési Járásbíróságon folytatódik.

 

További programok »

FEL