Lukácsi Katalin: “A hiteles ellenzék katalizátora szeretnénk lenni”

2019. március 30. 17:35 | Varga Diána

Minden hazai városban jelöltet állítana a Márky-Zay Péterhez kötődő Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM). Egyre több, a szervezet berkein belül működő Kossuth Kör jön létre országszerte – a helyi szerveződés épp a hétvégén tartotta alakuló ülését Békéscsabán.

Lukácsi Katalin, az MMM egyik alapító tagja, a KDNP volt tagja a szombat délutáni rendezvényen a behir.hu kérdésére arról tájékoztatott, hogy a Kossuth Körök mára minden megyében és nagyobb városban, illetve egyre több kisebb településen jelen vannak, körülbelül ötezres tagsággal. Közlése szerint elsődleges céljuk, hogy lehetőleg mindenhol jelöltet állítsanak a kormánypárt aspiránsával szemben, aki esélyes, hiteles, tisztességes és erkölcsileg vállalható alternatívát jelent majd. “Garantálom a választóknak, hogy aki mellé a Mindenki Magyarországa Mozgalom a nevét adja, erkölcsileg is vállalható személyiség” – hangoztatta Lukácsi. Jelezte: ebben nincsenek egyedül, mivel mint mondta, más pártok is megérezték az idők szavát, többükkel egyeztetéseket folytatnak az összefogásról. “A hiteles ellenzék katalizátora szeretnénk lenni” - tette hozzá a politikus.  

Azzal kapcsolatban, hogy a pártok milyen és mennyi szövetséget kötöttek az elmúlt években, úgy fogalmazott, hogy ez leginkább csak kommunikációs fogás volt, amely a választók igényeit követték, de azt ígérte, hogy a valódi összefogás az MMM-nél nem csak egy “gag”, hanem tartalmi politika mentén valósul meg azzal a céllal, hogy megalkossanak egy mindenkit összekötő minimum-programot, alternatívát nyújtva a diktatórikus babérokra törő Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben.

Körömi János, a megyei koordinálással is megbízott szervező hírportálunk megkeresésére hangsúlyozta: helyi szinten is összellenzéki, kritikai gondolkodású civil szerveződésről van szó, egyelőre 40-50 érdeklődő részvételével. Jelezte, itt is elindultak a többpárti egyeztetések. Jelöltekről név szerint még nem beszélt, mint mondta, erről is folynak tárgyalások. Hozzátette: a megye minden településén megjelennének, különösen a nagyobb városokban.

További programok »

FEL