Lopva ismerszik meg az ember! – Rendőrségi körkép a vármegyéből

2023. szeptember 26. 09:13 | behir.hu

Tótkomlóson és Mezőberényben eltulajdonítás, súlyos testi sértés bűntett kísérlete Szabadkígyóson.

Kéziszerszámokat lopott egy férfi 2023. szeptember 23-án Tótkomlóson. Megrongálta egy lakóház melléképületének ajtaját, így jutott hozzá a bent tárolt dolgokhoz. A ház tulajdonosának bejelentése után az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki ellen lopás vétség gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A szerszámokat lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának. 

Ellopott egy kerékpárt egy férfi 2023. szeptember 23-án 21 óra 45 perc körül Mezőberényben a vasútállomás melletti kerékpártárolóból. A biciklit lezárta ugyan a tulajdonosa, de a férfi megrongálta a lakatot és elhajtott a helyszínről. Nem jutott messzire, mert a mezőberényi rendőrjárőrök még a helyszín közelében elfogták. Intézkedés közben megérkezett a bicikli tulajdonosa is, aki így azonnal visszakaphatta a kerékpárját. A sarkadi férfit a Békési Rendőrkapitányság rendőrei előállították, majd lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vették és vizsgálják azt is, hogy követett-e el más bűncselekményeket.

Szabadkígyóson 2023. szeptember 24-én 21 óra 30 perc körül egy férfi ittas állapotban megjelent volt élettársa házánál, annak ellenére, hogy a bíróság megelőző távoltást rendelt el vele szemben. A házban volt a nő egyik férfi ismerőse, akivel szóváltásba keveredett, majd dulakodás alakult ki közöttük. Eközben a volt élettárs felkapott egy kést és egy klopfolót majd a férfi felé indult, aki ezt látva elmenekült a helyszínről. Az ittas és agresszív embert elfogták a rendőrök, majd előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették és  súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt eljárás indult ellene. A megtámadott férfi megsérült, sérülései nem súlyosak.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL