Lopni vitte 14 éves lányát egy békési apa, döntött a bíróság

10:16 | behir.hu

Közérdekű munkára ítéltek és a kiskorúakkal való foglalkozástól is eltiltottak egy 41 éves békési férfit, miután a saját lányával ment lopni. Az ügyészség szerint az apa cselekményével súlyosan veszélyeztette gyermeke erkölcsi fejlődését, a Békéscsabai Járásbíróság jogerős ítéletet hozott az ügyben.

Az eset 2025. március 17-én történt egy békési élelmiszerüzletben. A büntetlen előéletű apa a felügyelete alatt álló 14 éves lányával kimondottan azzal a céllal érkezett a boltba, hogy onnan termékeket tulajdonítsanak el. Bevásárlókosarat nem is vettek magukhoz, a polcok között pedig végig együtt mozogtak – idézte az esetet a Békés Vármegyei Főügyészség.

 

Hús, csoki és tömény szesz a szatyorban

Mint írták, a lány édesapja tudtával és beleegyezésével egy vászontáskába rejtette a kiszemelt árukat. A mintegy 25 ezer forint értékű "zsákmány" meglehetősen vegyes volt: egy fülhallgató, több csokoládé, több mint két kiló csirkemell és egy liter tömény szeszes ital is a táskában landolt. A férfi figyelőként biztosította a terepet, sőt, ő maga mutatta meg a kiskorú lánynak, hogy pontosan milyen árucikkeket tegyen még el.

A kasszához érve a férfi csupán néhány terméket, összesen 877 forint értékben fizetett ki, a szatyorba rejtett dolgokkal fizetés nélkül távoztak. Sokáig azonban nem örülhettek: az üzlet biztonsági őre a kamerafelvételek visszanézésekor még aznap kiszúrta a tolvajokat, és azonnal értesítette a rendőrséget.

 

Jogerős ítélet és eltiltás

Az ügyészség vádirata alapján a férfi súlyosan megszegte a szülői kötelezettségeit. A Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésén a férfit kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen 120 óra közérdekű munkára ítélte. Ezen felül a bíróság 1 év 6 hónapra eltiltotta minden olyan foglalkozás vagy tevékenység gyakorlásától, amelynek keretében 18 év alattiak nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezné.

Maga az eltulajdonítás miatt egy külön, tulajdon elleni szabálysértési eljárás is indult.

További programok »

Friss hírek

Lopni vitte 14 éves lányát egy békési apa, döntött a bíróság

Közérdekű munkára ítéltek és a kiskorúakkal való foglalkozástól is eltiltottak egy 41 éves békési férfit, miután a saját lányával ment lopni. Az ügyészség szerint az apa cselekményével súlyosan veszélyeztette gyermeke erkölcsi fejlődését, a Békéscsabai Járásbíróság jogerős ítéletet hozott az ügyben.
10:16
FEL