Lopások gyanúsítottjai rendőrkézen

2017. április 9. 13:24 | Busi Ottó

Lopással gyanúsítható fiatalokat fogtak el a rendőrök 2017. április 8-án, 2 óra 30 perc körül Mezőberényben, a vasútállomáson. A két huszonéves férfi és 15 éves társuk egy mezőberényi szórakozóhelyről tartottak hazafelé, amikor a vasútállomásnál két lezárt kerékpárról leszakították a zárakat. Ezután az állomás parkolójához mentek, ahol egy kerékpárüléssel betörték két személygépkocsi ablakát. Az egyik autóba beültek és az utastérből kivettek egy pénztárcát, amiben iratok voltak. A másik kocsiból már nem tudtak elvinni semmit, mert megzavarták őket. Elmenekültek, a lopott kerékpárokat pedig a parkolóban hagyták.

A rendőrök egyiküket, a 22 éves Cs. M.-t a helyszín közelében elfogták, a 23 éves L. J.-t és 15 éves társukat pedig a lakásukról állították elő. A Békési Rendőrkapitányság mindhárom fiatal ellen lopás gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL