Elérhető a védettségi igazolvány mobilos applikációja

2021. május 15. 08:14 | Vincze Attila

Csütörtök este megérkezett a védettségi igazolvány néhány napja bejelentett mobiltelefonos alkalmazása. Az applikációt pár regisztrációs lépést követően lehet használni, de egyelőre azok élhetnek az újítással, akik már megkapták a védőoltásukat, a betegségen csak átesettek egyelőre nem.

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Szentkirályi Alexandra, hogy hamarosan élesedik az a mobiltelefonos alkalmazás, amellyel igazolni lehet, hogy valakit beoltottak-e koronavírus elleni vakcinával.

- Ez az applikáció úgy működik, hogy az EESZT-ből szerzett adatok alapján láthatóvá teszi a koronavírus elleni védettséget. Az alkalmazás az oltott nevét, az érintett TAJ számát, az oltás idejét, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak a hiányát is megjeleníti - fogalmazott a kormányszóvivő.

Az alkalmazás letölthető Androidos és iOS rendszerű telefonokra is EESZT Lakossági néven. Az első használat előtt az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér internetes felületén kell regisztrálni, és ott meg kell adni egy hat jegyű PIN kódot. Erre a számsorra azért van szükség, hogy a PIN kódot az applikációba beírva látszódhassanak az adatok. A védettségen és az oltás időpontján túl az nem jelenik meg, hogy milyen vakcinát kaptunk. A kormányszóvivő csütörtökön beszélt arról is, hogy aki csak átesett a fertőzésen, viszont még nincs beoltva, az egyelőre nem tudja használni az applikációt.

- Mind a plasztikkártya, mind a mobilapplikáció alkalmas az oltás tényének igazolására, de hogyha valaki a korábbi betegségből eredően jogosult védettségi igazolványra, akkor ezt csak plasztikkártyával jelezheti majd a továbbiakban is - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Fontos megjegyezni, hogy csak egy telefonra lehet beregisztrálni az alkalmazást, illetve a készülékünkön csak egy regisztráció végezhető el, így más személy adatait nem tudjuk tárolni.

További programok »

FEL