Letartóztatásban marad a vitáját csontozó késsel elintéző szarvasi hentes

2021. augusztus 23. 11:20 | behir.hu

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla továbbra is fenntartotta annak a szarvasi férfinak a letartóztatását, akivel szemben a Békés Megyei Főügyészség korábban emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

A férfi ellen azért indult büntetőeljárás, mert 2019 nyarán ittas állapotban, a kocsmai nézeteltérését egy magánál tartott késsel úgy kívánta rendezni, hogy gyomortájékon szúrta a pultosnő élettársát, aki a férfit rendreutasította, miután az a további kiszolgálásának a megtagadását követően hangosan méltatlankodott és fenyegetőzött – emlékeztet közleményében a Szegedi Fellebviteli Főügyészség. A megszúrt férfi életét az idejében megkezdett, szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Tekintettel arra, hogy a vádlott cselekménye 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, továbbá a vádlottat korábban erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt már elítélték, vonatkozásában a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll. Ezért esetében kizárólag a letartóztatás tekinthető arányos, egyben szükséges kényszerintézkedésnek.

A vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítása tárgyában a Gyulai Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL