Lesz még napsütés október utolsó hetében is

2022. október 23. 09:18 | behir.hu

De azért egyre inkább felhős időre számíthatunk, időnként némi csapadékkal.

Hétfő: Az északkeleti megyékben a köd, illetve rétegfelhőzet tartósabban meg is maradhat. Az ország többi részén közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel. Estig érdemi csapadékra nem kell számítani, akkortól eső, zápor helyenként már előfordulhat. Élénk, néhol erős lökések kísérhetik a déli, délnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, de a hosszabb ideig felhős, ködös északkeleti tájakon 15, 18 fok valószínű.

Kedd: Éjjel, illetve délelőtt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Pára-, ködfoltok is lehetnek. Délutántól északnyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. Több helyen előfordulhat eső, zápor (esetleg egy-egy zivatar), majd a délutáni óráktól csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 7 és 13, délután 15 és 22 fok közötti hőmérsékletet mérhetnek.

Szerda: Hazánk nagy részén számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütésre, de a köd, illetve rétegfelhőzet helyenként hosszabb ideig megmaradhat és egy melegfront magasszintű felhőzónája is átvonulhat. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső. Mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 3, 11 fokról 15 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Forrás: met.hu

További programok »

Itthon

Magas a tét – Sikeresen zárult a GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap Csabán

Nagy érdeklődés mellett, sikerrel zajlott le a CsabaParkban a „Magas a tét” elnevezésű GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap. A rendezvény a Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport és a Békéscsabai Szakképzési Centrum közös szervezésében valósult meg, célja pedig a magasban végzett munka biztonságának és hatékonyságának növelése volt.
2026. július 3. 15:53
FEL