Legyen gyanús! Ne gyanúsított!

2024. november 23. 18:32 | behir.hu

Pénz érkezett egy férfi bankszámlájára, majd a több mint egymillió forint el is tűnt. Nem érte kár, ezért nem szólt senkinek. Pedig jól tette volna, mert így a Békés vármegyei rendőrség egyik ügyében pénzmosás gyanújába keveredett.

Gyerekjátékokat akart eladni egy budapesti nő egy népszerű, használt dolgok meghirdetésére létrehozott alkalmazásban. Jelentkezett is valaki, hogy megvenné a játékokat, a hirdető pedig kapott egy emailt, amelyben volt egy link. A szállítás lebonyolításához a banki adatait kérték, ő megadta, majd több mint egymillió forint tűnt el a számlájáról. Az összeg egy szolnoki férfinél landolt, ő a 2024. november 6-ai kihallgatásán elmondta, hogy ugyanebben az alkalmazásban korábban egy farmernadrágot hirdetett meg és hasonlóképpen járt, mint a nő. A számláján azonban nem volt pénz, így megkárosítani nem tudták.

Nem sokkal ezután látta magánál a nagy összeget, és azt is, hogy el is tűnt, de nem tulajdonított ennek jelentőséget, nem jelentette a történteket sem a bankjánál, sem a rendőrségen. A történetnek még nincs vége, a Mátrix Projektben a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán az internetes bűncselekmények felderítésén dolgozó nyomozók folyamatosan fejtik visszafelé a szálakat. Követik a banki adatok és a pénz útját, hogy megtalálják azokat, akik ilyen módon környékezik meg, csapják be a vásárlói online oldalak felhasználóit.

Vége nincs, de tanulsága van a történteknek. Internetes vásárlásoknál nagyon figyeljenek! Az eredetihez rendkívül hasonló, de a linkekben, illetve a böngésző címsorában betűeltérésekkel megjelenő banki, illetve csomagszállító cégnevek legyenek gyanúsak! Ne adják meg az adataikat! Az eladóknak ráadásul ahhoz, hogy megkapják a nekik járó pénzt, nem is kell mást megadniuk, csak a bankszámlaszámukat. Semmilyen azonosítót, kódot nem kell beírniuk, nem kell a bankjuk internetes felületére belépniük. Ha mégis ellopják az adataikat, akkor is tegyenek bejelentést, ha nem veszítettek, hanem kaptak pénzt. Ez esetben ugyanis nagy valószínűséggel csalók vették át a rendelkezést a bankszámla fölött, és akihez bűncselekményből származó pénz érkezik, pénzmosás gyanújába keveredhet még akkor is, ha az összeg rövid időn belül el is tűnik a számlájáról.

Forrás: Békés vármegyei rendőrség

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL