Legendás vadak és megfigyelésük – Ilyen volt az Állatkertek éjszakája Szarvason

2021. augusztus 29. 11:58 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelyén idén is megrendezték az Állatkertek éjszakáját, amely kapcsán a park munkatársai színes programokkal várták az érdeklődőket. 

– Mint minden évben, most is külön témát kapott az esemény, mely ezúttal az egyes állatfajokkal kapcsolatos legendákat, históriákat, krónikákat állította a középpontba. Az augusztus 28.-a délutántól estébe nyúló ismertetővel egybekötött látványetetések során a látogatók megtudhatták például, miért a holló volt a Hunyadi család címer állatta és hogy ezek a madarak vajon valóban 100 évig élnek-e – olvasható a Körösvölgyi Állatpark közleményében. Mint írták, az eseményen előkerült továbbá Romulus és Remus históriája (és annak Szarvas városához, illetve a farkasokhoz való kapcsolódása), de téma volt az is, hogy miként jósoltak várható halált a keselyűk, miért nem lett háziállat a jávorszarvas vagy épp hol és hogyan halt ki az utolsó európai bölény. Az egyes állatfajokkal kapcsolatos legendáriumok sorra vételekor számos, a közhiedelemben ma is élő tévhitet tisztáztak.

Az állatismertetők mellett a gyerekek gyurmából megformázhatták állatparki kedvencüket, saját készítésű „szobrocskáikat” haza is vihették. A látogatóközpont konferencia termében több alkalommal is levetítették a Négy évszak a magyar pusztán című természetfilmet, de népszerű volt az Állatsimogató és a Kölyök-zug játszótér is.

Galéria

– A  vendégek ámulattal figyelték Aisa és Kurszán, a szürkefarkas testvérpár lakmározását, Pákó, a holló, tojástörését, a fakó keselyűk vitáját a húsfalatokon. Szintén lenyűgözött mindenkit Panni, a két méter magas jávorszarvas tehén és Pollicht az 1 tonnás európai bölény bika is. Bátoron, a park gímszarvas „sztárján”, már a bőgési időszak kezdetének jeleit is megfigyelhették a vendégek. Az est fénypontját pedig az aranysakál család félénk kölykeinek meglesett pillanati jelentették. A hangulatos estén a park hosszított nyitva tartása mellett több százan vettek részt a változatos programokon – olvasható.

A Körösvölgyi Állatparkban már az őszre készülnek: szeptemberben a „Színpompás Ősz” program során állatparki túravezetésekkel várják a nyugdíjas csoportokat, Október 4-én az Állatok Világnapját rendezik meg és minden szombaton, egészen október végéig pedig e-bike túrák is indulnak majd. 

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatpark

További programok »

FEL