Idén is megtartják az utánpótlás kick-box világbajnokságot

2020. június 6. 18:45 | behir

A felnőttek decemberi Európa-bajnokságához hasonlóan még az idén megrendezik a 18 éven aluli kick-boxosok világbajnokságát is. A sportág világszervezete, a WAKO úgy döntött, hogy az utánpótlás vb-re az augusztus végi időpont helyett november 13. és 22. között kerül sor Belgrádban.

Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: igyekeznek a lehető legjobban felkészülni a fiatalok idei legnagyobb megméretésére.

Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt a sportágban március közepe óta nem rendeznek versenyeket, el kellett törölni a hagyományos májusi budapesti Világkupát is. Az őszi szezon azonban annál sűrűbbnek ígérkezik, hiszen a tervek szerint nemcsak a felnőtt EB-t, hanem az utánpótlás VB-t is megrendezik még az idén.

A fiatalok számára igyekeznek több hazai felkészülési versenyt is biztosítani, hogy visszarázódjanak a régi kerékvágásba és minél jobb formába lendüljenek. A vírushelyzet miatt még van bizonytalanság, de kitartanak amellett, hogy nagy létszámú csapattal utazzanak ki az utánpótlás világbajnokságra. Mesélte Galambos Péter a hazai szövetség elnöke

– Mindig arra törekszünk, hogy akik megérdemlik és megszerezték a jogosultságot, azok elindulhassanak az aktuális világversenyen. Nekünk ez a célunk, ezért dolgozunk egész évben, mert ennél nagyobb motiváció nem létezik sem a versenyzők számára, sem nekünk. Ez persze az anyagiak előteremtése szempontjából nem egyszerű feladat. Ugyanakkor egy ilyen világverseny a lehető legjobb tapasztalatszerzési lehetőség az utánpótláskorú sportolóink számára, másrészt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy csökkentett létszámmal vegyünk részt egy világbajnokságon, mert mindenki tudja, hogy mi mindig mindenhova nagy csapattal megyünk –  hangsúlyozta Galambos Péter

 

 

 

További programok »

FEL