Lassan újra élettel telik meg a Madárváros

2023. március 6. 07:30 | behir.hu

Már mozgolódnak, fészkeléshez készülődnek a madarak a Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi tanösvényén található Madárvárosban. Az odúk takarítását még a tél folyamán elvégezték a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont munkatársai.

A 2014-ben felállított, 66 odúból álló Madárváros elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a fákban szegény pusztában otthont, fészkelési lehetőséget biztosítson a különböző madárfajoknak. A kisebb odúk az apróbb, a nagyobb, „D” típusú odúk pedig a nagyobb testű madarak számára biztosítanak megfelelő helyet a tojásrakáshoz és utódaik felneveléséhez.

Két évvel ezelőtt a Madárvárost új helyszínre, a tanösvény kis tavához helyezték át. Ez jó lépésnek bizonyult, amit jól jelez, hogy tavaly az odúk 71 százaléka lakott volt.

Ahogy minden évben, úgy az idén is elvégezték a szakemberek az odúk takarítását. A Madárváros hátlapjainak leszerelése után kiszedték az előző évi fészekanyagot és fertőtlenítették az odúkat. Az előző évi alom maradványaiban ugyanis lehetnek élősködők, például tolltetvek, melyek később aztán a fiókákat is megtámadják.

A madarak már február első felében megkezdték a helyfoglalásokat, a vetélkedést a különböző odútípusokért. Elsősorban cinegék és verebek igyekeznek maguknak otthont foglalni, de megjelent már egy pár csóka is a Madárvárosnál. A verebek már február első felében szorgalmasan hordták a fészekanyagot.

A Madárváros amellett, hogy otthont ad a különféle fajoknak, a környezeti nevelést is szolgálja. A közelben felállított kis megfigyelőházból akár szabad szemmel is megleshetjük a madarakat, bepillantást nyerhetünk az életükbe.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL