Lassan lilába öltözik a táj, szirmot bontott Békésben a magyar sóvirág

2023. augusztus 14. 09:03 | Varga Diána

Elkezdődött a magyar sóvirág virágzása. Bár a növények igazán csak két hét múlva tündökölnek majd teljes pompájukban, már most is gyönyörködhetünk szépségükben a békési pusztákon.

Palcsik István természetvédelmi őrkerületvezető az M1 Békés vármegyei tudósítójának kérdésére elmondta: a Körös-Maros Nemzeti Park kardoskúti tájegységén ebben az időszakban ér véget a legtöbb növény virágzása, a fűfélék elszáradtak, a puszta sárgás, szürkés, barnás színt vesz fel, ám a természet gondoskodott róla, hogy a tájkép ne legyen egyhangú. Ebben az időszakban kezd virágozni ugyanis a sóvirág, melynek csúcsa szeptember elejére várható. 

– Akkor lesz olyan is, amikor az egész vidék kékes-lilába öltözik. A magyar sóvirág kárpát-medencei, benszülött virág, amelynek központi elterjedése Magyarországon van, az országon belül is a Tiszántúlon, ezeken a részeken találhatóak ugyanis jellemzően az ürmös, szikes puszták, melyek élőhelyéül szolgálnak – részletezte a szakember.

A természetvédelmi őrkerületvezető azt is elmondta: ennek a táegységnek jellemző karakternövénye még a sziki üröm, melynek fűszeres illata van. A sóvirág só-, így szárazsságtűrő is, mélyreható gyökerei vannak és bőrszerű levelével védekezik a szárazság ellen.

További programok »

FEL