Labdarúgás: Hat-ásos csabai támadójáték a Kórház utcában

2017. október 1. 19:56 | Kovács Dávid

A Csákvár elleni 6-0-s sikert követően lendületben marad a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata. Boér Gábor együttese ezúttal is hat gólig jutott és fölényes győzelmet aratott a Cegléddel szemben.

Mindössze egy helyen, a kapuban változtatott Boér Gábor az elmúlt heti győztes csapathoz képest, ezúttal Máthé Gábor védte a lilák kapuját. A Cegléd egy héttel ezelőtt 4-0-ra kapott ki a Gyirmóttól hazai pályán, Klausz László minden csapatrészben cserélt, de együttese ezúttal is rosszul kezdte az összecsapást.

A 6. percben Gránicz Patrik egy 21 méteres szabadrúgást végezhetett el és hibátlanul tekert a jobb felső sarokba (1-0). Mindkét kispadnál nagy volt a feszültség, miután a játékvezető nem torolt meg egy-két keményebb belépőt. A csabaiak higgadtak le hamarabb. A 19. percben Szatmári még mellé lőtt mintegy 18 méterről, de nyolc perccel később már nem menekült meg a vendéggárda a második góltól. Birtalan Botond egy, az ellenfél térfelén visszaszerzett labdával iramodott meg a kapu felé és 19 méterről a jobb alsó sarokba küldte a labdát (2-0). A hazai szurkolók nem panaszkodhattak a helyzetkihasználásra: egy vendég hiba után Nagy István vezette a labdát a védelemre, átnézett a másik oldalra, ahol Viczián érkezett. A középpályás azonban inkább a lövést választotta, 14 méterről visszahúzta a labdát a rövid sarokba és jöhetett az újabb lila-fehér gólöröm (3-0). Az első Pest megyei helyzetre 40 percet kell várni: Nagy Sándor hibázott, de Virág Ákos nagy ziccerből csúnyán fölé lőtt. A 43. percben ez meg is bosszulta magát: Nagy István szöglete után Viczián lőtt, a labda pedig Kiss László közelről, kapásból helyezett a ceglédi kapuba (4-0). A hazaiak magabiztosan, nagy kedvvel és nem utolsósorban hatékonyan futballoztak és 45 perc alatt eldöntötték a meccset.

 

Ötletes játék és fölényes győzelem

 

A második félidőt is jól kezdte a Csaba, Mursits első védését a 46. percben jegyezhettük fel, amikor Birtalan a rövid sarkot célozta meg. A következő percekben többször is közel állt az ötödik gólhoz a házigazda, azonban Birtalan, Viczián és Szélpál próbálkozását is hatástalanította a korábbi csabai hálóőr. A másik oldalon viszont jött a szépítés: az 57. percben Damásdi Alex harcolt meg a labdáért, kis szerencsével maradt előtte a labda, majd egy lapos lövéssel mattolta Máthé Gábort (4-1). Öt percet váratott magára a hazai válasz: a frissen beálló Gyurján Bence lépett meg egy kiugratással, majd a kivetődő Mursits felett lőtt a ceglédi kapuba (5-1). Ezekben a pillanatokban nem törődtek a védekezéssel a csapatok, másfél perccel később a szintén padról beszálló Asztalos Dávid szerzett gólt (5-2). A gyors gólváltás után kicsit csendesebb lett a meccs, ami a helyzeteket illeti, de a lilák továbbra is gyors összjátékkal és jó cselekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Boér Gábor csapata a nagyszerű zárszót sem mulasztotta el: a 87. percben Szatmári átadása után Birtalan vihette Mursitsra a labdát, a támadó pedig bokából tette el a kapus mellett-felett a labdát, így egy szépségdíjas találattal tett pontot a meccs végére (6-2).

A csabaiak ezzel már 20 egységgel állnak a tabella 5. helyén, és legközelebb az azonos pontszámmal rendelkező Gyirmót FC Győr ellen lépnek pályára, újra a Kórház utcában.

A Békéscsaba-Cegléd mérkőzés összefoglalóját hétfőn 20.20-tól a Kezdőkör című magazinunkban láthatják, majd kedden 21 órától a teljes mérkőzést is megnézhetik a 7.Tv műsorán.

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL