Labdarúgás: A szép búcsú nem sikerült, de a bronz ugyanúgy csillog

2018. június 3. 20:49 | Szegedi Zsolt

A záró mérkőzés eredményétől függetlenül a viharsarki együttes már biztos bronzérmes volt, sok tét tehát nem volt ezúttal a Boér-legénység számára. Ettől függetlenül a szurkolók bíztak abban, hogy egy jó mérkőzést és szép búcsút látnak majd a fiúktól a Soroksárral szemben.

Az első negyedóra elég álmoskásra sikeredett, lehet, hogy a találkozó előtt lezúdult csapadék zavart be egy kicsit, mindenesetre nem nagyon kerültek a kapu közelébe az együttesek. A próbálkozások leginkább olyan szituációkból kerekedtek, amelyeket hiba előzött meg, kevés korszerű támadást láthattunk ebben az időszakban. A vendég kapunál egy Hursán-fejest, míg a másik oldalon két lövést jegyezhettünk fel, amelyek Máté kapujára veszélyt jelentettek. A 27. percben Pál András azonban váratlanul megtörte a csendet. Orosz ballal ívelt a jobb szélről remekül középre, a hosszú oldalon érkező csatár pedig senkitől sem zavartatva megtalálta a kapu jobb alsó sarkát úgy, hogy a kapufa segítségével pattant a labda a hálóba. Pál teljesen üresen fejelhetett, valaki egészen biztosan hibázott védekezésben... (0-1). Fél perccel később Birtalan azonnal egyenlíthetett volna, de a tizenhét méterről leadott lövése, ha hajszállal is, de elkerülte a jobb oldali kapufát. Mint a félidő további részében kiderült, ez volt a legnagyobb lehetősége a hazaiaknak az egyenlítésre. A vendég együttes a góltól teljesen megnyugodott és a 39. percben kis híján növelte az előnyét. Három perccel később még egy Birtalan megmozdulásnak tapsolhatott a közönség, de ebből sem lett gól Kovács kapus mentett. 45 percnyi játék után tehát egy góllal jobb volt az ellenfél, de a szurkolók bizakodtak még abban, hogy lesz még változás.

Sajnos ezúttal hiába tették. A lila-fehérek ezúttal bent maradtak az öltözőben, a második félidő elején a sárga-fehérben játszó Soroksár egyértelműen jobb volt már. Két perccel a kezdő sípszót követően Csernik még elhibázott egy óriási ziccert, de az 50. percben már Máté kapus is tehetetlen volt. Csernik Kornél Silye remek centerezését váltotta gólra fejjel, így magabiztosabbá téve az előnyt (0-2). A következő időszakban sem tudott megújulni a Békéscsaba, rendre rossz döntést hoztak a játékosok. A 68. perc tulajdonképpen aztán mindent eldöntött, miután Dlusztust második sárga lapja után az öltözőbe küldte a játékvezető. Már az addig eltelt játékidőben is megmutatkozott, hogy ez a nap a vendégeké, innentől kezdve pedig a maradék sanszát is elvesztette a csabai együttes, még a szépítésre sem futotta. Sőt, a csereként beállt Derekas Zoltán megadta a kegyelemdöfést 10 perccel a vége előtt (0-3). Nem volt mese, el kell ismerni, különösen a második félidőben egy oldalra billenti nagyon a pálya.

A csabai játékosok csak a bronzérmet ünnepelhették ezúttal, a szép búcsú nem sikerült, de tény, az érem ugyanolyan szépen csillog így is. Ha ezen találkozó után nem is, de az egész bajnoki évadot nézve mindenképpen dicsérendő a csapat teljesítménye. A találkozó után a játékosok rögtön át is vehették az érmeket, akik a közönség tapsával kísérve mehettek pihenőre.

 

További programok »

FEL