Labdarúgás: A Szarvas már nyert az Amatőr Kupa döntőjével

2019. április 3. 17:32 | behir.hu

A Szarvasi FC jól szerepelt az idei Magyar Kupában és kiharcolta a szereplést az Amatőr Kupa fináléjában. A Békés megyei csapat ellenfele a Lipóti Pékség SE együttese lesz. A finálé győztese 2 millió forint díjazásban részesül, míg a második helyezett 1 millió forintot kap.

Az Amatőr Kupa a hagyományok megőrzése mellett, továbbra is az amatőr-labdarúgás kiugrási lehetőségét jelenti, a legtovább jutó kiscsapatoknak kínál különleges elismerést. Idén két megyei I. osztályú csapat, a Lipót Pékség SE és a Szarvasi FC került a döntőbe, melyet 2019. május 16-án, csütörtökön 16:30-as kezdéssel az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszanak. A találkozót követően, 20 órától rendezik meg a Női Magyar Kupa döntőjét.

A finálé győztese 2 millió forint díjazásban részesül, míg a második helyezett 1 millió forintot díjazást kap - írja az mlsz.hu.

A Magyar Kupa a magyar bajnokság után a második legrangosabb hazai versenysorozat, melynek győztese indulhat az Európa-liga első selejtezőkörében. A kupát 1910-ben írták ki először, összesen 77 alkalommal rendezték meg, a lebonyolítási formát pedig többször módosították.

Az első öt forduló mérkőzéseit a megyei/budapesti igazgatóságok szervezték 2018. augusztus 1-29. között, míg a 6. fordulótól az első- és másodosztályú csapatok is bekapcsolódtak a küzdelembe.

A csapatok fordulónként növekvő „prémiumért” játszanak. Ez a versenysorozat előrehaladtával győzelmenként 400 ezer forinttól egészen 3 millió 200 ezer forintig emelkedik, ráadásként a szövetség természetesen díjazza a továbbjutást is. A kupa győztese a 6-11. fordulóban elért összdíjazásán felül további 80 millió forintot kap.

A vesztes a 6-11. fordulóban elért összdíjazásán felül az addig nyert díja kétszeresének megfelelő további díjazást kap a döntőben való részvételért.

A döntőre 2019. május 25-én, szombaton a Groupama Arénában kerül sor, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. A pontos kezdési időpont a közvetítő televízióval történt egyeztetés után lesz végleges.

 

További programok »

FEL