Kulturális Örökség Napjai Gyulán

2022. szeptember 17. - 2022. szeptember 18.
Gyula

Csatlakozva az országos kezdeményezéshez, a gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. két épületet (illetve épületrészt) nyit meg szeptember 17-én és 18-án az érdeklődők előtt a Kulturális Örökség Napjai keretében.

Szombaton 10-18 óra között a Kohán Képtárat lehet megtekinteni díjtalanul, benne az aktuális kiállításokat is. Minden egész órakor pedig az Erkel Ferenc Múzeum történésze tart rövid előadást az épületről, valamint a szomszédos Vigadóról (mint amely szintén fontos szerepet töltött be a város közgyűjteményének történetében). Különleges az alkalom amiatt is, mert már csak ezen a héten, szeptember 18-ig tekinthető meg a Magyarországi Vidéki Múzeumok Szövetsége Magyar Géniusz című vándorkiállításának néprajzi gyűjteménye, amely a gyulai tárlat zárását követően maradt a városban.

Vasárnap az Almásy-kastély Stefánia-szárnyát mutatják be a Kulturális Örökség Napjai programjában, ugyancsak a teljes nyitvatartási időben: délelőtt 10-től 18 óráig. Itt a már jól ismert Stefánia-kör indul minden egész órakor. A bálteremben az egykori kiskastély-szárny történetéről és a névadó gróf Wenckheim Józsefné Jankovich Stefániáról hallhatnak a jelenlévők. Innen az épületrész alatti pincébe mennek, majd a tavaly ősszel átadott történelmi szabadtüzes látványkonyhát tekinthetik meg, ahol a főzőfelületek működni is fognak. Főzőedényben babgulyás is készül majd, természetesen gyulai kolbásszal, amely 11 és 14 óra között kapható is lesz, azt a csemegetárban fogyaszthatják el a vendégek.

További programok »

FEL