Különleges, csillogó világ – II. Gyulai Országos Mazsorett Fesztivál

2025. október 11. 18:17 | Gulyás Gergő

A gyulai Grácia Mazsorett Együttes a város és a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség támogatásával idén második alkalommal szervezte meg az Országos Mazsorett Fesztivált, az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A rendezvényen kilenc város tizennyolc csoportjának, több mint 200 mazsorettje vett részt.

A több évtizedes fesztiválrendszer, nagy népszerűségnek örvend számos hazai nagyvárosban. Immár Gyula városa is közéjük tartozik, ezzel is bővítve a történelmi fürdőváros kulturális palettáját. A lányok négy korcsoportban, két kategóriában, - show és pompon - mutatták be tudásukat a mazsorett szövetség által felállított szabályrendszernek megfelelően, amit egy három tagú zsűri értékelt.

Jónásné Bacsó Mónika, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja, a zsűri elnöke elmondta, hogy a fesztiválon első, második, harmadik és felnőtt korcsoportban léptek színpadra a mazsorettek. Kiemelte, hogy ez nem egy verseny a lányok és a mazsorett egyesületek között, éppen ezért nem helyezéseket osztanak ki a végén, hanem okleveleket adnak át. Mint fogalmazott: egy jó produkcióhoz egy jó vezető kell, sok türelem és rengeteg gyakorlás.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A zsűrinek azt kell figyelni, hogy milyen koreográfiákat lát, milyen összhangot lát ezek között a kislányok között, hogy hogyan dolgozott a kolleganő, vagy kollegaúr, aki foglalkozik velük. Itt nagyon fontos az összhang, hiszen bottal, pomponnal, vagy éppen zászlóval is egységesen kell mozognia mindenkinek – tette hozzá a zsűri elnöke.

Rábai Szilvia, a szervező Grácia Mazsorett Együttes művészeti vezetője hangsúlyozta, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel rendezték meg idén is a fesztivált. Mint mondta: ezen az eseményen olyan show elemekkel tarkított műsort láthatnak az érdeklődők, amit máshol nem.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Ami a legfontosabb, hogy a csoportokat ez nagyon összeköti, tehát egy olyan közösségépítő funkciója van egy ilyen fesztiválnak, ami után bizony ezek a lányok azt érzik, hogy igenis akarom és szeretném még csinálni a mazsorettezést. Ez egy nagy közösségformáló program és rendezvény – fejtette ki a művészeti vezető.

S. Kovács Admira, a Grácia Mazsorett Együttes tagja már két éves kora óta mazsorettezik. Mint fogalmazott: ez egy életérzés számára és mindig örömmel tölti el, amikor fent lehet a színpadon és előadhatnak egy produkciót a társaival.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A kitartás nagyon fontos, hogy itt tudjunk maradni és tudjunk együtt táncolni, nagyon sok tehetség is kell hozzá, de a szorgalom még fontosabb és a csapatmunka – emelte ki Admira.

Az esemény látogatói egy rendkívül színes, látványos, a mazsorett csillogó világába betekintést engedő, magas színvonalú programon vehettek részt Gyulán, ami a következő években is folytatódni fog, hiszen a szervezők szeretnének egy hosszútávú hagyományt kiépíteni a fesztiválból.

 

Galéria

További programok »

FEL