Külföldi csoportok a gyulai Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljára

2017. augusztus 12. 16:07 | behir.hu

Törökországból, Szerbiából, Montenegróból és Horvátországból is érkeznek fellépők a XXIII. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljára, amelyet augusztus 17. és 20. között rendeznek meg Gyulán.

A fesztivált szervező Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. közleményben úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a külföldi csoportok mellett érkeznek határon túli magyar néptáncosok Pozsonyból, Bácskossuthfalváról és Kikindáról is, emellett gyulai, püspökladányi, üllési, mezőberényi, debreceni és mezőkövesdi fellépők is szórakoztatják majd a közönséget a díjtalanul látogatható fesztiválon.

A néptánchoz a talpalávalót mások mellett a Magyarpalatkai Banda, a Rajecky Szimpatikusok, valamint Pál István "Szalonna" és bandája szolgáltatja.

A közlemény idézi Patyi Zoltán főszervezőt, aki kiemelte, hogy a minősített folklórfesztivál középpontjában idén a mezőségi tájegység áll, míg tavaly Kalotaszeg, előtte pedig a Küküllő-mente volt fókuszban. Immár hagyomány, hogy az összes résztvevő közös műsorral készül, a záróakkordnak tekinthető vasárnapi gálaműsor alkalmával egyszerre mintegy 200 táncos ropja a színpadon. A gálát két mezőségi hagyományőrző énekes, Takács Anna és Takács Piroska fellépése koronázza meg - tette hozzá.

Esténként táncházakat szerveznek, amelyen a Gyulához sok szálon kötődő, négy éve elhunyt Halmos Béla lánya, Halmos Kata énekel majd. A prímás-népzenekutatóról szombat délután az Almásy-kastélyban egy portréfilmet is levetítenek.

A négynapos fesztivált hivatalosan zenés, táncos felvonulás nyitja pénteken délután, lesz borest, mezőségi táncoktatás, a gyerekeknek népi kézműves játszóház és bábelőadás, augusztus 20-án pedig az ünnepi szentmisén is közreműködnek a fesztiválon résztvevő táncegyüttesek. A rendezvényt ünnepi tűzijáték zárja.

A részletes program a www.mindenmagyarok.hu oldalon tekinthető meg.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL