KSH: 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség

2018. január 4. 12:05 | behir.hu

A tavaly szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 10,4 százalékra csökkent, a munkanélküliek egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,4 százalékra, míg az 55-64 éveseké 0,8 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt, a munkanélküliek 42,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt – tette hozzá a jelentés.

 

36 ezerrel többen is dolgoznak

 

A tavaly szeptember-novemberi három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett.

A 15-24 éves fiatalok körében a foglalkoztatási ráta 29,6 százalékos volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek között a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 84,2 százalékra nőtt. Az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma lényegében stagnált, foglalkoztatási rátájuk 1,5 százalékponttal, 52,5 százalékosra javult.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 74,0 százalékra nőtt.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Bábozdával, ingyenes programokkal indította az új évadot a Napsugár bábszínház

Ismét megnyílt a mesebirodalom Békéscsabán: a Napsugár Bábszínház a hagyományokhoz híven idén is egy ingyenes, családias hangulatú évadnyitó rendezvénnyel, a Bábozdával köszöntötte a 2026/2027-es évadot. A Napsugár Bábszínház előtti ligetben megrendezett eseményre mintegy százan látogattak el, ahol a kerti játékok és egy bérletnyerő kvíz mellett a gyerekek és szüleik a Paprika Jancsi című előadást is megtekinthették.
19:39
FEL