Közösségi terekre milliárdokat szánnak a Magyar falu programban

2020. augusztus 17. 07:34 | behir.hu

Mintegy nyolcszáz település egyházközössége több mint 12 milliárd forint értékben nyert forrást egyházi közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban tavaly és idén – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Rábaszentandráson.

Gyopáros Alpár a helyi evangélikus gyülekezet közösségi terének átadó ünnepségén elmondta, hogy ebben a pályázati konstrukcióban kifejezetten a történelmi egyházak voltak a kedvezményezettek, mert a falvakban a közösségi élet szervezésében fontos szerepük van.

Kiemelte, hogy országszerte mintegy hetven evangélikus gyülekezet majdnem egymilliárd forintot nyert ebben a pályázatban.

Elmondta, hogy mielőtt a Magyar falu programot meghirdették, felmérést készítettek a fiatalok körében arról, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a falvakban maradásra vagy visszaköltözésre ösztönzik őket.

Tízből hét válaszadó a helyi közösségi élet hiányát jelölte meg. A kormány épp ezért az első pályázati kiírásban az egyházi közösségi élet fellendítésére írt ki pályázatot közösségi terek fejlesztésére.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy Magyarországon és az egész világon pap- és lelkészhiány van, nem ritka, hogy egy vidéki plébános vagy lelkész hat-hét településen is szolgál, emiatt nem marad ideje a közösségszervezés hagyományos feladatára. Ezért a program keretében közösségszervező személy foglakoztatását is támogatják.

 

Forrás: MTI/VG

Itthon

Több mint 500 ellenőrzés garantálta az ünnepi élelmiszerbiztonságot

Két hónapon át tartó, átfogó téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést végeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a kormány- és járási hivatalok szakemberei. Az ünnepekkor fogyasztott élelmiszerek, például a friss sertéshús, a savanyú káposzta, a bejgli és a forralt bor álltak, de az élőhalak tartását is vizsgálták a felügyelők.
15:37
FEL