Közösen a természet védelmében

2016. szeptember 14. 13:58 | behir.hu

Együttműködési megállapodást írt alá az Alföldvíz Zrt. a szolgáltatási területén működő környezet- és természetvédő szervezetekkel. A szerződés nemcsak anyagi támogatást foglal magában, hanem közös programok, akciók megvalósítását is.

Egy olyan fokozottan védett madárnak szenteltek egy egész fesztivált a Dévaványa melletti Réhelyi Látogatóközpontban, amely amellett, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park címerállata, hazánk hivatalos madara is - és féltve őrzött természeti kincse. A Túzok Fesztivál az igazgatóság egyik olyan programja, amelyet segíthet ez az együttműködés.

- Nagyon örülök, hogy egy ilyen regionális szervezet, ami a közellátáshoz kapcsolódik, fontosnak tartja a környezet ügyét. Ez az elv biztosítja a jövő alapjait, hiszen természetesen működünk együtt, mi is fontosnak tartjuk, ők is, és a munka ezen a megállapodáson messze túl mutat majd – emelte ki Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója.

Az Alföldvíz Zrt. 130 településen van jelen, évente közel 20 millió köbméter szennyvizet juttat vissza a természetbe. Csák Gyula éppen ezért hangsúlyozta, hogy együtt kell dolgozniuk a környezet és természetvédő szervezetekkel.

- Gyakorlatilag ez egy környezettudatos gondolkodást kíván meg részünkről, de nyilvánvalóan nemcsak nekünk kell így cselekednünk feladatunk által, hanem meg kell próbálnunk felelősen a társadalom gondolkodásában is ezt a szemléletet megjeleníteni. Ezzel a programmal ennek az üzenetét szeretnénk elvinni a fogyasztókhoz – fogalmazott dr. Csák Gyula vezérigazgató.

A vállalat olyan civil szervezeteket keresett, akik az elmúlt években már letették a névjegyüket a környezetvédelem mellett. A Zöld Csütörtök Természetvédő Kör gyermekszakkörként indult 2004-ban, az évek alatt azonban minden korosztályt bevontak a programjaikba.

- Azt a kört, ami már hozzánk csatlakozott még szélesebbre szeretnénk nyitni. Igazából régi célunk az, hogy a középiskolás korosztály tagjait, akik kiesnek a rendszerből, őket próbáljuk megtalálni. Azzal a céllal, hogy ők is perspektívát lássanak a természetvédelemben, a természettel való foglalatosságban, akár segítsük a pályaválasztásban is őket – árulta el Boldog Gusztáv, az egyesület szakmai kapcsolattartója.

Az együttműködési megállapodáshoz másik civil szervezetként, a szegedi székhelyű Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület csatlakozott, amelynek képviseletében Ilosvay György elnök írta alá a szerződést. A résztvevők a közös munka jövőbeni sikerére egy-egy pohár vízzel koccintottak.
 

FEL