Közös sétával nyitották meg újra a kétegyházai kastélyparkot

2022. december 1. 14:10 | Papp Ádám Sándor

Több évet követően újra látogatható a kétegyházai kastélypark, amelynek újranyitása szerdán történt a településen. A nagyközség polgármestere elmondta, hogy egy széleskörű összefogást követően több hónapnyi tereprendezés után állították vissza korábbi állapotára a területet.

A szerda délelőtti újranyitáson elsőként az Alföldi Agrárszakképzési Centrum kancellárja mondta el gondolatait. Vári László szerint a park a pihenés, a kikapcsolódás és a találkozás helyszíne, ahol mindenki otton érezheti magát. Hozzátette: a közeg lehetőséget ad a természet megismerésére, illetve felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a környezet megóvásának fontosságára. 

 

 

A nagyközség polgármestere beszédében hangsúlyozta: a kastélyparknak történelme van és rengeget eseménynek volt helyszíne, mint például búcsúknak, versenyeknek, majálisoknak vagy különböző táboroknak, de kikapcsolódási és sportolási lehetőséget is biztosított. Dr. Rákócziné Tripon Emese kiemelte: háromoldalú megállapodás született a középiskolát fenntartó centrum, a polgárőr egyesület és az önkormányzat között annak érdekében, hogy a terület biztonságosan látogatható legyen.

– A megállapodásban megfogalmaztuk, hogy mindhárom szereplő részt vállal a terület gondozásában, rendezésében és figyelésében. A park területén két térfigyelő kamera lett kihelyezve, amelyet a Petőfi Polgárőr Egyesület egy pályázat segítségével szerzett be. Az önkormányzat kollégái két és fél hónapon keresztül részt vettek a terület megtisztításában, a sétány kialakításában és bérmunkában kellett keressünk olyan speciális favágót, aki a veszélyes fákat el tudta távolítani a területről – fogalmazott a polgármester.

A hivatalos szalagátvágást követően a jelenlévőket közös sétára invitálták, hogy megtekintsék a rendezett, immár újra látogatható kastélypark területét.

További programok »

FEL