Közös kincsünk – Együtt daloltak a vármegye minden pontjáról

2025. október 11. 19:20 | Kintner Nikolett

A vármegye számos pontjáról érkeztek a Csabagyöngye Kulturális Központba szombaton a zenészek, népdalkörök és diákok, hogy együtt énekelhessék kedvenc népdalaikat.

Idén tizedik éve rendezte meg közös éneklős eseményét a Nefelejcs Népdalkör – Békéscsaba, melynek vezetője elmondta, számukra ez több mint népzenei találkozó.

– A műsorunknak, a programunknak a címe, hogy énekeljünk együtt. Hiszen Kodály is azt mondta: „Nem sokat ér, ha magunknak énekelünk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán ketten, hárman és mind többen, százan, ezren, míg meg nem szólal a nagy harmónia, amiben mind egyek lehetünk.” Ez a mottónk, és szeretnénk, ha ez meg is valósulna – idézte fel Bukvai Istvánné a népdalkör alapítója és vezetője, illetve az esemény szervezője

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

Az esemény egy közös énekléssel indult, mely során a Este van már, csillag van az égen…, illetve Lágy a kenyér, igazán csakugyan… népdalok hangzottak el, majd egy rövid köszöntőbeszéd után a házigazda népdalkör nyitotta meg az előadást.

Az eseményen nem csak dalkörök és énekesek, hanem zenészek, fiatal diákok és idősebb résztvevők is jelen voltak. A következő előadásban a nézők immár másodszor hallgathatták meg a békéscsabai származású, de Budapestről érkező Talléros zenekart.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

– Mi rátettük az életünket a népzenére, mivel úgy gondoljuk, hogy a mai világban nagyon fontos, hogy megtartsuk ezt a hagyományt, sőt ápoljuk a jövőben. He együtt tehetjük ezt, az egy nagyon jó közösségi élmény. Ezért minél gyakrabban kell megrendezni, hogy egyre többet énekelhessünk együtt – hangsúlyozta Földesi Márton népzenész, a zenekar vezetője.

Az eseményen idősebb és fiatalabb generációk együtt élvezhették a népdalokat, melyek a mai napig kultúránk kiirthatatlan szerves részét képezik.

 

Galéria

További programok »

FEL