Közlekedik a család 2018-ban

2018. március 27. 10:14 | behir.hu

Hetedik alkalommal rendezi meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedésbiztonsági vetélkedőjét, amelynek a fődíja egy Skoda személygépkocsi. A vetélkedősorozat elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja az állampolgárok figyelmét a körültekintő, megfontolt közúti közlekedési fontosságára, a szülői példamutató magatartásra és a család közösségnevelő erejére, különös tekintettel az idén meghirdetett Családok Évére.

A 2018. április 14-én induló és 2018. június 9-ig tartó versenyre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhet, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes B-kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A családok egy tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek és elsősegélynyújtás terén mérik össze majd felkészültségüket.

A közlekedésbiztonsági feladatokból álló versenyek végén megyénként és a fővárosból egy-egy család jut tovább az országos döntőbe, amelyet 2018. június 23-án és 24-én, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendez meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A döntőn résztvevő 20 család egy-egy 30.000 forint értékű üzemanyag-utalványt és értékes ajándékcsomagot kap, ezen kívül a 2-20. helyezett család egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyer. A nyereményjáték fődíja a Skoda márkakereskedés és az Autós Nagykoalíció támogatásával egy Skoda Rapid Family típusú személygépkocsi.

A verseny honlapján, a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon 2018. április 30. és június 3. között egy ötfordulós játék is zajlik, ahol a feladatokat sikeresen teljesítők között fordulónként kisorsolnak egy Bluetooth-hangszórót, egy 10.000 forint értékű üzemanyag-utalványt, egy ugyanilyen értékű Skoda-ajándékcsomagot, valamint más értékes ajándékokat. Az ötödik fordulót követően a hibátlan válaszokat adók közül sorsolás dönti el az egyhetes tesztvezetés-nyeremény gazdáját.

Az érdeklődők jelentkezhetnek elektronikus úton a www.kozlekedikacsalad.hu internetes portálon, vagy személyesen a vetélkedők napján, a területi versenyek helyszínein. A verseny pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről bővebb tájékoztatást a fenti honlapon olvashatnak.

További programok »

Itthon

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL