Csabacsűd külterületén 2016. augusztus 8-án 6 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője járművével letért az útról és fának ütközött. A férfi súlyosan megsérült.
Gyomaendrődön, a Tompa Mihály utca és a Pásztor János utca kereszteződésében 2016. augusztus 8-án 16 óra körül egy kerékpárját toló gyalogos nem adott elsőbbséget egy motorosnak. Összeütköztek és a motor vezetője könnyű, a gyalogos nő pedig súlyos sérülést szenvedett.
Békéscsabán, a Bánát utcán 2016. augusztus 8-án 17 óra 35 perckor egy kerékpáros szabálytalanul hajtott át az úttesten, nem adott elsőbbséget egy motorosnak. A motoros vezetője el tudta kerülni az ütközést, de eközben megsérült. Az elsődleges információk alapján állapota nem súlyos. A kerékpáros a baleset után segítségnyújtás nélkül elment a helyszínről, de a rendőrök előállították.
A gyulai határátkelőhelyről 2016. augusztus 8-án este előállítottak a rendőrök egy román állampolgárt, aki tehergépkocsival Romániából Magyarországra tartott. A férfinál az igazoltatásakor használt alkoholszonda ittasságot jelzett, majd egy újabb légalkohol mérés eredménye is pozitív lett. A Gyulai Rendőrkapitányság a sofőr ellen büntetőeljárást indított és kezdeményezte vezetői engedélyének bevonását.