Ivanics János szerint a kudarcnak erősíteni kell az embert és nem megtörni. A Linamar Hungary Zrt. nyugdíjba vonuló vezetője sikerre vitte a céget: a Linamar az autóipar egyik legnagyobb alkatrész beszállítójává nőtte ki magát. Pedig kezdetekben nem sokan hittek benne.
- Gépészmérnökként végzett 1972-ben, majd gyártástechnológusként dolgozott a Mezőgépnél, a Linamar elődjénél. Miért éppen ezt a foglalkozást választotta?
- Mindig is érdekelt a műszaki pálya. Szerencsém volt, hogy ehhez a céghez kerülhettem, mert folyamatosan kihívásoknak kellett megfelelnem, ami arra ösztönzött, hogy továbbfejlesszem a mérnöki tudásomat. Magam sem tudom, honnan jött ez az érdeklődés, hiszen édesanyám tanítónőként, édesapám pedig a vasútnál dolgozott.
- Ritka, hogy valaki egy munkahelyen maradjon negyven évig, húsz évig ráadásul vezetőként állja a sarat. Mi motiválta?
- A kihívások. Minden területen dolgoztam a cégnél és mindenhol olyan kollégák vettek körül, akit érdekelt a Mezőgép sorsa. Idővel Orosháza küzdött azért, hogy Mezőkovácsházával együtt leválhasson a csabai Mezőgépről. Végül az elődöm elérte, hogy önállósulhasson a cég.
- Mi az, amit mindig szem előtt tartott vezetés közben?
- Hogy előbb mindig magunkkal szemben kell elvárásokat támasztani. Voltak olyan politikai és gazdasági változások, amikor nagy szükség volt a csapat összefogására és szerencsére ezekben a nehéz időkben is összetartottunk és kerestük azokat a lehetőségeket, amelyekre szükség volt a stabil működéshez. A Mezőgépnél csak mezőgazdasági gépeket gyártottunk és bátran állíthatom, a kukoricabetakarító adaptereink belföldön, Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt keresettek voltak. Ennek a fejlesztése, a cég fenntartása olyan kihívást jelentett, hogy egy pillanatig nem gondolkodtam azon, hogy máshol keressek lehetőséget. Aztán, amikor nagyon komoly anyagi nehézségekkel küzdöttünk, jött a privatizáció, a Linamar felvásárolta a Mezőgépet, ami abban a pillanatban úgy tűnt, a túlélést jelentette. Utólag már tudjuk, hogy egyben a kitörést is, hiszen elkezdtünk az autóiparnak gyártani. Eleinte sokan nem hitték el, hogy képesek leszünk felvenni a kesztyűt, de nem volt igazuk a károgóknak. Kellett pár év, de bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk hibamentesen, határidőre teljesíteni a megrendeléseket. Töretlenül növekvő, növekedésorientált céget építettünk az anyavállalat segítségével, idővel megvásároltuk a csabai céget is és oda is átvittük az orosházi szemléletet. Büszke vagyok rá, hogy sok embernek adunk munkát, a dolgozóink jól keresnek, előreléphetnek, tanulhatnak.
- A cég híres a szakemberképzéséről. Ezt a szükség hozta vagy a jóakarat?
- Amikor a céget 1992-ben privatizálták, 340 munkavállalót foglalkoztattunk. Most több 2300-an dolgoznak itt, a régió egyik legnagyobb árbevételét biztosító társaságnál. Ehhez sok-sok kisebb-nagyobb ugrásra volt szükség, többek között arra, hogy anno a cég sikeresen lépett ki a tőzsdepiacra és arra is, hogy az autóipar fejlődjön és húzóágazatként működjön. A komoly eredmények mögött komoly termelés áll, amihez jó szakemberek kellenek. A 90-es évek végén a szakmunkásképzés nagyon háttérbe szorult és láttuk, nem találunk majd utánpótlást. Éppen ezért magunk alakítottunk ki szakképző helyeket. Először szakmunkásokkal foglalkoztunk, aztán bekapcsolódtunk középiskolai, később a duális középiskolai képzésbe, két éve pedig duális felsőfokú szinten vesszük ki a részünket. De ez nem minden. A saját szakmunkásainkkal is foglalkozunk: ahhoz, hogy feljebb tudjanak lépni a ranglétrán, saját erőből létrehoztunk egy műhelyt, ahol gépbeállítókat képezünk. Vizsga után visszakerülnek abba a műhelybe, ahol addig dolgoztak.
- Sikerül pótolni a munkásokat?
- Nehéz, mert nem folyamatosan kell kevés ember, hanem egyszerre például 150-200. Az anyavállalathoz, Kanadába is kiküldjük a mérnökeinket, szakmunkásainkat, ha olyan megrendelést kapunk, amellyel Kanadában már foglalkoznak. Így ott egy-másfél műszaknyi szakember elsajátítja a folyamatokat, majd hazaérve betanítják a kollégákat.
- Aki most készül gépészmérnöknek, annak mit tanácsol?
- Az iskolában nagyon fontos alapokat tanulnak a diákok, de igazi tudással csak akkor lesznek felvértezve, amikor az üzemben dolgoznak és egy-két-három hibát már elhárítottak, túljutottak néhány kudarcokon. A kudarcok nem jelentik azt, hogy valaki buta, megesik, hogy a vas vagy a gép nem úgy viselkedik, ahogy tanulták. A kudarcnak erősíteni kell az embert és nem megtörni. Az, aki képes arra, hogy a hibát megélve, abból okulva sikert érjen el, abból jó mérnök válik.
- Több évtized munka után nyugdíjba vonul. Mivel tölti majd a napjait?
- Sajnos hosszabb ideje betegséggel küzdök, ezért el kellett döntenem, hogy tovább dolgozom vagy az egészségem érdekében abbahagyom. Úgy gondolom, csendesen dolgoztam a cégnél, éppen ezért csendesen is vonulok vissza. De ha kell és tudok, szívesen segítek továbbra is.
Fekete Kata, Varga Diána
