Közel 6 méteres a mezőkovácsházi horgolt karácsonyfa

2022. november 29. 13:53 | Csiffáry Zsuzsanna

Idén közel 6 méteres horgolt karácsonyfát állítottak fel Mezőkovácsháza főterén. Jankó Erzsébet a Kovácsházi Kézműves Kör elnöke a készítés folyamatáról és a készítők összefogásáról tájékoztatott bennünket.

Jankó Erzsébet, a Kovácsházi Kézműves Kör elnöke elmondta, hogy a horgolós munkafolyamat megerősítette a csapat összetartó erejét, ráadásul a munkájukra országos szinten is felfigyeltek. A horgolt négyzetekből álló adventi alkotás ünnepi kivilágítása december 4-én történik majd meg.

– Egy olaszországi ötlet alapján készítettük el a horgolt karácsonyfát Mezőkovácsházán még tavaly. Ennek óriási sikere volt. Az akkor több mint 4,8 méter magas kreációnk az idei adventi időszakra egy méterrel magasabb lett, így majdnem 6 méteres karácsonyi csodát láthatnak a látogatók. Kimondhatatlanul jó érzés, hogy pozitív visszajelzéseket kapunk várostól, illetve az ország többi részéről is. Azt hiszem elmondhatom a csapat nevében, hogy nekünk elsősorban a kreatív munka csapatépítő ereje az elsődleges. Hogy megoszthatjuk más emberekkel a munkánkat, és mindezt örömmel fogadják, az leírhatatlan érzés. Amit közölni szeretnénk ezáltal az a szeretet, ami nemcsak az ünnep közeledtével fontos. Annak külön örülök, hogy a polgármesterünk is felkarolta a tevékenységünket és sikerült megnöveszteni a színes ünnepi dekorációt – osztotta meg gondolatait a behirrel Jankó Erzsébet. 

 

Galéria

Kmetykó Gyuláné Marika, a népművészet területén végzett aktív és minőségi munkásságáért bekerült a helyi értéktárba. Beszélgetésünkben kiemelte, hogy az alkotás az élet minden területétől független univerzum. 

– Világéletemben szerettem kézművességgel foglalkozni, elképzelehetetlen számomra az élet e fontos tevékenység nélkül. 38 éve vagyok tagja a Kovácsházi Kézműves Körnek, legfőképpen a már említett alkotás miatt, de az energikusság és pozitív légkör is jellemző erre a társaságra. Továbbá akkora nyugalmat és békességet jelent az, hogy az embernek van hova mennie hetente kétszer, háromszor alkotni. A népművészet nem más számomra, mint egy sziget, amely független mindentől. Mi itt egymásért vagyunk és a népművészetért dolgozunk – fogalmazott Kmetykó Gyuláné Marika. 

Kokavecz Julianna, művész-tanár, a Kovácsházi Kézműves Kör vezetőségi tagja is úgy érzi szükség van a közösség építő erejére. Jelenlegi profiljai között szerepel a szövés, ám a saját kovászos házi kenyerének a sütése is a napi teendői között szerepel. 

– A csapat, amelynek a tagjai szorosan összefonódva együtt dolgoznak, a külvilágnak is minta lehet. A rohanó világban erre nagyon nagy szükség van, hiszen alig köszönünk egymásnak, csak futunk. Így azt kell mondanom, hogy a közösségnek hatalmas ereje van – emelte ki Kokavecz Julianna. 

A Kovácsházi Kézműves Kör a művelődési házban jelenleg is dolgoznak. Mint hangsúlyozták, a közösségnek óriási ereje van.

További programok »

Kultúra

FEL