Laurinyecz Patrik nemrégiben töltötte be a 18. életévét. A választás napján a családjával érkezett a község kettes számú szavazókörébe, hogy leadja voksát. Mint mondta: jelenleg magasépítő technikus szakon tanul, a jövőjét pedig egy Kétsopronyhoz hasonló méretű településen képzeli el.
– Nagyon fontosnak tartottam, mert úgy érzem, hogy ez kötelesség és jog egyben, ez a szavazás elvégzése és fontosnak tartom, hogy mindenki kinyilvánítsa a véleményét, így akár egy szavazatként is – tette hozzá Patrik.
A településen minden szavazás alkalmából nagyon magas a részvételi arány, ez is azt jelzi, hogy az ott lakók a szívükön viselik saját maguk és településük sorsát is. A szavazás reggel hat órakor zökkenőmentesen indult, és probléma nélkül zajlott a nap folyamán.
– Nagyon fontosnak tartottam mindig, nagyon idős vagyok már, 84 éves, mindig szavaztunk, a család érdekében, mi érdekünkben és az ország érdekében, ezt nagyon fontosnak tartom – mondta Bíró Béláné.
A részvételi arány a település mindkét szavazókörében az országos adatokhoz hasonlóan magas volt.