Kosborok a Kis-Sárrét mocsárrétjein

2022. június 2. 13:29 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Kis-Sárrét mocsárrétjeinek egyik leglátványosabb időszaka május vége, június eleje. Ilyenkor többféle tetszetős virág nyílik a területen, s különleges képviselői is akadnak a védett növényeknek, ezek a kosborok.

Elsősorban az itteni kosborvirágzás megtekintésére hirdetett programot a Körös-Maros Nemzeti Park a múlt hétvégén. A borús idő és a szemerkélő eső ellenére egy kis létszámú, de lelkes csapat gyűlt össze.

– Külön öröm volt számunkra, hogy a szomszédos Nagyváradról is érkeztek vendégek. A Bihari Madárvárta és a terület rövid bemutatása után útnak is indultunk, majd a Madárvárta megfigyelőtornyából ismerkedtünk a bihari táj szépségeivel. Itt már szó esett a Kis-Sárrét vizes élőhelyeinek kiemelt jelentőségéről, a mocsarak élővilágáról és értékeiről – írták.

Egy lovak legeltetésére hasznosított kisebb gyepterületen néhány száz méteren belül máris különböző növénytársulások jellegzetes képviselőit látták.  A vakszikes foltoktól kiindulva egészen az erdős sztyepprétekig többféle növényzet található ezen a kis területen. Itt elsősorban a gyepek jelentőségéről, azon belül a szikes gyepek kiemelt természetvédelmi értékeiről esett szó.

 

   Fotó: kmnp.hu/ Biró István

 

A halastó táplálócsatornájának hídján átkelve eléjük tárult az Ugrai-rét, ahol a mocsárrétektől a magas sásos, mocsárszéli növényzeten keresztül a nádasig, szinte minden megfigyelhető volt. A rétbe óvatosan mentek be, s rögtön az elején már a védett örménygyökér feltűnő, nagy leveleit látták. Az örménygyökér virágzása azonban csak nyár közepétől lesz aktuális.

– Az üde társulásokat kedvelő fajok közül rögtön szemünk elé került a fekete nadálytő, a réti kakukkszegfű és néhány méteren belül megpillantottuk az első pompás sisakoskosbort. Beljebb hatolva a hússzínű ujjaskosbor példányai is előkerültek. Itt szó esett a kosborok és általában a hazai orchideák sajátos szaporodási mechanizmusáról. Ezek a rendkívül apró, gyakorlatilag tartalék tápanyag nélküli magvak csak speciális talajlakó gombák segítségével képesek növénnyé fejlődni. Ezért kíván fokozott figyelmet a területek kezelése, hiszen minden olyan beavatkozás, amely a gombák fennmaradását veszélyezteti, egyben a kosborok szaporodását is meggátolja – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park.

Továbbmenve több helyen feltűnt a nád és a távolabbi pontokon a gyalogakác jelenléte. A hosszú évekig tartó kezeletlen időszak alatt mindkét növény teret hódított, veszélyeztetve a rétek értékes növénytársulásait. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság évek óta komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a nem őshonos, invazív gyalogakácot és az őshonos, de agresszívan terjedő nádat visszaszorítsa a területen. Ennek jól látható jeleit is megfigyelhetőek, hiszen a rendszeres kezelés hatására a gyalogakác jelentősen visszaszorult, a zárt nádas pedig felnyílt, megritkult. Így olyan helyeken is kosborok tömegét látták, ahol ezelőtt néhány évvel még nem tudott előbújni.

A rét füvében lépkedve mindenütt feltűntek az őszi kikerics nagy, húsos levelei. Ez a növény Békés megyében szinte kizárólag a Kis-Sárrét vidékén található meg. Szeptemberi virágzása szintén nagyszerű látvány.

A séta alkalmával a résztvevőknek köszönhetően komoly diskurzus alakult ki a természetvédelemről, a különböző növénytársulások kezelési módszereiről. Külön öröm volt, hogy a nagyváradi vendégek beszámolói alapján a szomszédos partiumi területek természeti értékeiről is értékes információkat tudhattak meg a résztvevők. 

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL