Kosárlabda: Legyőzte a Békéscsaba a Tiszakécske VSE csapatát a Hepp Kupában

2022. október 15. 14:30 | Szabó Judit

A csabai együttes 101:84 arányban győzte le a Tiszakécske VSE csapatát a Hepp Kupa pénteki mérkőzésén.

A csabai csapat az első percektől kezdve uralta a mérkőzést, lehetőséget kaptak a fiatalabb játékosok is, hogy pályára lépjenek. Az ellenfél gárdája zónavédekezéssel kezdett, így rengeteg kinti dobóhelyzetet tudott kialakítani a hazai együttes. A Tiszakécske VSE vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy csapata most kezd összeállni, sok a fiatal, de alapvetően egy jó mérkőzést játszottak a békési megyeszékhely gárdájával.

– A felkészülés fázisában vagyunk. Sokkal erősebbnek gondoltuk a Békéscsabát magunknál, eleve így készültünk. Úgy gondoltuk, az az egyetlen esélyünk, ha nem dobnak jól kintről, de ez a tervünk nem vált be, nagyon sok hárompontost kaptunk már az első félidőben – fogalmazott Bányai Viktor.

Fotó: behir.hu

 

A vezetőedző hozzátette, hogy a védekezésben sokkal öszeszedettebbnek kell lennie a csapatnak, akkor még születhetnek jó eredmények. 

A második negyedben sem lassított a Békéscsaba, a hazaiak a belső pozíciókból is rendre betaláltak, így magabiztos, húszpontos előnnyel vonulhattak szünetre. Fordulás után egyre nagyobb szerepet kaptak a fiatalok, akik remekül helytállva, tartották a biztos vezetést, megmutatták, hogy lehet rájuk számítani tétmérkőzéseken. Laczkó Róbert vezetőedző kiemelte, hogy a fiatalok is jól teljesítettek az összecsapáson. 
 

Fotó: behir.hu

 
– Felemásak az érzéseim. Szerintem kicsit több pontot kaptunk, mint amit szeretnék, viszont mindenki pályára tudott lépni, ami nagyon fontos és nagyon örülök neki, mert a fiatalok kihasználtak minden percet a pályán – fogalmazott a vezetőedző. 
 

Az már szinte biztos, hogy a Békéscsaba NB I/B-s csapattal kerül össze a Hepp Kupa következő fordulójában.

Békéscsabai KK-Tiszkécske VSE 101-84 (34-22,28-20,19-13,20-29)
BKK.: Kovács 24/21, Balog 18/12, Solevic 7/3, Milosevic 23/3, Hajdu 6
Cs.: Gura 6, Scherber 5, Csák-, Sebők 3/3, Szarvas 3/3, Vodila 4
Vezetőedző: Laczkó Róbert

További programok »

FEL