Környezettudatos nevelés már fiatalkorban: új iskolakertet adtak át Tótkomlóson

2024. június 17. 19:24 | Fajó Attila

Új iskolakertet adtak át Tótkomlóson, a helyi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az átadó ünnepségen Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkát mondott ünnepi beszédet.

A tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda új iskolakertet vett használatba hivatalosan is hétfő délután. Bajczer Jánosné intézményvezető elmondta: a gyerekek és az iskola dolgozói is nagy lelkesedéssel láttak neki a kertgazdálkodással együtt járó feladatoknak. Továbbá köszönetét fejezte ki az iskola fenntartójának, az Országos Szlovák Önkormányzatnak, amely lehetővé tette az Energiaügyi Minisztérium által meghirdetett pályázatban, az Országos Iskolakert-fejlesztési Programban való részvételt. Emellett a helyi evangélikus egyházközség önkéntes felajánlásaként az iskola tulajdonába került földterületért is köszöntett mondott. 

– A környezettudatos nevelést a legkisebbekkel éri meg elkezdeni – mondta Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár. – Idén 25 iskolakert létrejöttét támogattuk, ehhez persze az is kellett, hogy a pedagógusok felismerjék milyen lehetőségek rejlenek ebben a gyakorlati oktatási, képzési módszerben – tette hozzá.

Az intézménynek 150 tanulója és 50 óvodása van, ahol a nemzetiségi hagyományok és identitástudat erősítése zajlik.

Galéria

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL