Kolbász helyett káposztába töltöttek

2015. október 26. 15:20 | Horváth Szabolcs

Rekordok dőltek meg a 19. Csabai Kolbászfesztiválon. Több, mint hat száz csapat gyúrta tegnap a különlegesen jól sikerült fűszeres finomságokat, záróakkordként pedig töltött káposzta készítő versenyt hirdetett a szervezőgárda. Verőfényes napsütésben közel harminc csapat, messziről jött barátok, rokonok mérték össze tudásukat.

Jövőre jubilál a kolbászfesztivál, de ennek ellenére idén abszolút rekordok dőltek meg. A legendás gyúró versenyen több, mint hat száz csapat, a töltött káposzta készítésen pedig közel harminc versengett egymással a szakértő bírák kegyeiért. A szombati megmérettetésre már reggel hét órakor özönlöttek a csapatok és az őket követő szurkolók, akik már akkor versengésbe kezdtek a legjobb helyekért. Persze az időjárás is kegyeibe fogadta a négy napon keresztül tartó kulináris élvezeteket és legnevesebb fellépőket felvonultató fesztivált, de az igazi titok, talán mégis az összetartásban a barátságban a pozitív kisugárzásban rejlik.

Gianni Annoni a zsűri egyik tagja elmondta, a legnehezebb dolguk mindig az áttetsző mérnöki műgonddal elkészített folyékony hungarikummal a nagy mennyiségű pálinkával van, hiszen ezeket jó házigazdákként előszeretettel kínálgatják a csapattagok.

- Idén egyszerűbb volt kezelni a mennyiséget, mert elosztottuk a zsűrit és ez tényleg nagy segítség volt a kolbászok kóstolásánál is. A mai napon még komoly feladatunk van, hiszen a disznótor elengedhetetlen tartozékát a kiváló alapanyagokból egyedi fűszerezéssel készült töltött káposztákat is végig kell enni. A harminc csapat, baráti társaságokból, rokonokból, jól összeszokott munkatársakból állt, akik egymás keze alá dolgoztak és próbáltak az ízek abszolút összhangjára törekedni.

-Ilyenkor tanulom meg az igazi magyar szokásokat, az összetartást, gondoljunk csak a töltött káposztára, ami egy igazi ragasztó, egy kapocs, egy összegyúrt különlegesség, amit mindenki saját szájíze szerint készít.- mondta Gianni Annoni mester szakács, a zsűri tagja.

Sokan több száz, kilométert utaztak azért, hogy megmutassák, milyen egyedi fűszerezéssel különleges módon készítik töltött káposzta költeményekkel tudnak kirukkolni. Volt olyan csapat, aki négyszáz darab friss húsos, rizses batyut illesztett egymásra egy közepes méretű bográcsban. Ennek a műveletnek sokan a csodájára jártak.

Az ízletes különlegességek a Parno Graszt zenéjére rotyogtak, ezzel is megadva a hagyományos folklórt, a disznótoros hangulatot.

Hégely Sándor fesztivál igazgató elmondta akik idén eljöttek, jövőre a jubileumi huszadik Csabai Kolbászfesztivál biztos szereplői lesznek. Van aki már most ígéretet tett arra, hogy 2016-ban még komolyabb delegációval érkezik Békéscsabára.

 

 

 

 

 

 

 

További programok »

FEL