Kitütötték tanítványát a ringben, ezért megütötte az ellenfelet és edzőjét

2022. augusztus 30. 17:40 | behir.hu

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 42 éves büntetett előéletű békéscsabai férfi ellen, aki egy sportoló edzőjeként tanúsított nem túl sportszerű magatartást.

A férfi március 19-én edzőként vett részt a gyulai sportcsarnokban megrendezett küzdősport-gálán, mely nyilvános, mindenki számára azonos feltételekkel, jegyvásárlást követően látogatható rendezvény volt – írta keddi közleményében a Békés Megyei Főügyészség. A késő esti órákban folytatott egyik mérkőzésen a férfi tanítványát ellenfele kiütötte. A terhelt úgy ítélte meg, hogy tanítványa ellenfele sportszerűtlenül viselkedett, emiatt felháborodott, a ringbe lépett és megütötte a sportolót. A megütött sportoló édesapja, aki egyben az edzője is, erre szintén belépett a ringbe, hogy a terheltet felelősségre vonja, ekkor a békéscsabai férfi őt is megütötte. Az ügyészség szerint a terhelt erőszakos, kihívóan közösségellenes cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A két bántalmazott férfi 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de magánindítványt nem terjesztettek elő a sérelmükre elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt, azaz nem kérték a terhelt felelősségre vonását ezen bűncselekmény miatt is.

A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekmények elkövetését beismerő terheltet próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el őt a sportrendezvények látogatásától és kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 110.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.

További programok »

Küzdősportok

FEL