A csabai klub erősödő hátországát bizonyítja, hogy két csapatot is kiállított a tornára: a Katona Péter vezette Csabai Csirkefogók VK mellett a fiókcsapat, a Szilvásy Attila által gardírozott Gyulai VK is egy teljes gárdával képviseltette magát, mint rendezők – írja az egyesület beszámolója.
Mellettük a Hódmezővásárhelyi VSC és a szomszédos ország Clubul Sportiv Amefa Arad együttese szállt vízre az egynapos eseményen. Ezúttal a gyermek IV. korosztályosok számára írták ki a tornát, de ez már a majd ősszel kezdődő bajnokságra érvényes korcsoport. Vagyis a baby korosztályból „kiöregedők” is már ebben a kategóriában kaptak helyet a csapatokban. A kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund több és nemes feladatot is kapott erre a napra, nemcsak mint nemzetközi játékvezető állt a medence partján, hanem éremátadóként is kivette részét az eredményhirdetésből.
Végül óriási keresztbeverések után három egylet hat ponttal zárta a tornát, köztük csak az egymás elleni gólkülönbség döntött a hódmezővásárhelyiek javára, az aradi alakulat zárt a második helyen, a csabai fiatalok a harmadik helynek örülhettek.
– Úgy készültünk erre a tornára, hogy évzárónak fogjuk fel. Az első meccsünk sokáig kiegyensúlyozott volt, de végül felénk billent a mérleg az egyébként idősebb játékosokból álló aradi csapattal szemben. A gyulaiak elleni derbin mindenki sok játéklehetőséget kapott, az utolsó mérkőzésünkre azonban alaposan elfáradt a csapat. Pedig többet vártam a gyerekektől, de elemeire hullott ekkorra a gárda. A lényeg viszont azon volt, hogy mindenki érezze jól magát, mielőtt végleg lezárjuk az évet – értékelt Katona Péter, a békéscsabaiak edzője.
A fiatal gyulai egylet végül a negyedik helyen zárt.
– Ma az volt számunkra a legfontosabb, hogy minden gyulai apróság játszhasson. Összesen tizenhét fiatal kapott lehetőséget a tornán való bemutatkozásra. Nemcsak a 2013–2014-ben születettek ugorhattak vízbe, hanem a náluk még egy-két évvel fiatalabbak is. Amikor az idősebbek voltak a medencében, partiban voltunk minden ellenfelünkkel szemben. A másik fontos tényező volt, hogy a gyerekek olyan élménnyel menjenek el a nyári szünetre, hogy amikor visszatérnek a nyaralásból, újra örömmel jöjjenek vízilabdázni. Nem beszélve arról, hogy szeretnénk hagyományossá tenni ennek a korosztálynak a jövőben a Várfürdő Kupát. Ugyancsak fontosnak tartom kiemelni: nagyon sok szülő jött el a mérkőzésekre, akik közül ugyancsak sokan sütöttek a gyerekeknek mindenféle jót, négy asztal rogyadozott a finomságoktól, amit a fiatalok a meccsek szüneteiben vidáman fogyasztottak – fogalmazott Szilvásy Attila, a gyulaiak edzője.
Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK 3–9 (0–1, 0–3, 1–2, 2–3)
Gyula. V.: Fodor Rajmund. Gyula: Vandlik – Mórocz 1, Geszner 1, Matei A., Orosz B. 1, Bátorfi, Köves. Cs.: Lovász Liza, Súr, Számfira K., Szilágyi, Petrina, Számfira B., Matei O., Polonka, Kassai, Molnár. Edző: Szilvásy Attila. Békéscsaba: Pásztor – Restye B. 4 (1), Bereczky 1, Puha Lara, Csapó 1 (1), Szaszák, Számfira Z. 1. Cs.: Lipták, Kis V., Kiszely 1, Miskolczi, Tóth-Benedek, Popa 1, Mihályi. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 4/2. Ötméteresek: 0/0, ill. 4/2.
További eredmények: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC 2–13 (A gyulai góldobó: Geszner 2.) Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Amefa Arad 13–10 (A békéscsabai góldobók: Balogh B. 5, Balogh Cs., Orosz-Tóth 3-3, Puha Lara, Számfira Z. 1-1.) Hódmezővásárhelyi VSC–Clubul Sportiv Amefa Arad 11–22. Gyulai VK–Clubul Sportiv Amefa Arad 2–7 (A gyulai góldobók: Mórocz, Orosz B. Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC 1–15 (A békéscsabai góldobó: Szaszák.)
A torna végeredménye: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 6 (26–23), 2. Clubul Sportiv Amefa Arad 6 (32–2), 3. Csabai Csirkefogók VK 6 (14–25), 4. Gyulai VK 0.