Kisvárdáról érkezik irányító Békéscsabára

2025. július 12. 10:10 | Kovács Dávid

Juhász Fanni az ősztől a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Békéscsabai Előre NKSE csapatában folytatja pályafutását 2025/26-os szezonban – jelentette be a klub pénteken.

A lilákhoz csatlakozó játékos gyerekkora óta a pályán érzi magát igazán otthon, és örömmel várja a közös munkát a fiatal, motivált csapattal.

– Nagyon aktív gyerek voltam, ezért édesanyám Mohácson elvitt egy kézilabdaedzésre, hogy kicsit lefáradjak. Ez annyira jól sikerült, hogy azóta is a sport tölti ki a mindennapjaimat – idézi fel pályafutása kezdetét az új igazolás.

Juhász Fanni útja Mohácsról később az Éles Kézisuliba vezetett, Éles József és Szedlák Nikolett hívására. 2016-ban a Ferencvároshoz került, majd Siófokon folytatta karrierjét, ahol az NB I-ben is bemutatkozhatott, olyan tapasztalt játékosokkal dolgozva együtt, akiktől rengeteget tanult. Ezt követően az élvonalba frissen feljutó Vasas játékosa lett, majd a második szezonja közepén a Kisvárda hívására váltott, ahol egy hasznos, tanulságos fél szezont töltött el.

A csabai egyesület Borbély Márta, Kukely Klára és Bencsik Bojána szerződéshosszabbítása után Németh Kata igazolását jelentette be.

További programok »

Sport

Az aikidó alapítójának dédunokájától tanultak a gyulai Aki Shiro Dojo mesterei

Felejthetetlen szakmai élményben volt részük a gyulai Aki Shiro Dojo mestereinek a közelmúltban megrendezett nemzetközi aikidótáborban. Az Aikikai Hungary Szövetség által szervezett nagyszabású szeminárium meghívott díszvendége és vezető oktatója Ueshiba Mitsuteru Sensei volt, a harcművészet alapítójának, Ueshiba Morihei Ō-Senseinek a dédunokája.
2026. november 2. 11:18
FEL