Kiss Olivér: Az élet igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni a játékvezetést

2023. január 3. 13:42 | Kovács Dávid

A férfi kézilabda NB I/B-ben szereplő Optimum-Solar Békési FKC kapusa nemcsak a kapuban remekel, hanem játékvezetőként is bizonyít! Kiss Olivér és párja, Bíró Ádám tizenöt év után képviseli a magyar játékvezetőket férfi világbajnokságon. A tornát Lengyelország és Svédország közösen rendezi január 11. és 29. között.

– Hogyan kerültetek be a játékvezetői keretbe? Hogyan fogadtátok a hírt, társaddal, Bíró Ádámmal, illetve Békésen, a klubnál a játékostársak hogyan reagáltak erre? Mi volt az első reakció?

– Igazából már a szezon eleje óta kapcsolatban voltunk a nemzetközi szövetséggel. Ha hivatalosan nem is, de azért végig szó volt róla, hogy valószínű lehetőséget kapunk ezen a férfi világbajnokságon. De természetesen csak akkor lett hivatalos, amikor az IHF ezt bejelentette természetesen. 16 éve volt utoljára magyar játékvezető világbajnokságon. A játékostársak is nagy örömmel fogadták, hogy úgy néz ki, hogy januárban nem találkozunk. (nevet)

 

– Mekkora lépés ez a játékvezetői karrieredben? Mit jelent az, hogy most már tényleg bekerültetek ebbe a vérkeringésbe és ott lehettek a vb-n?

– Szerintem nem mondok azzal nagyot, hogy ez egy fontos mérföldkő a karrierünkben. Az első lépés, a tavalyi férfi Európa-bajnokság volt. Ez a következő nagy lépcsőfok, amit meg kell, hogy lépjünk. Az, hogy már odakerültünk, egy nagyon jó jel. Szeretnénk természetesen ebben a körforgásban maradni, de vannak még céljaink bőven, tehát van még lehetőség a fejlődésre.

 

– Hogyan alakul a felkészülés a tornára? Mi a várható program a vb-ig? Van-e előzetes felkészülés?

– Online meetingünk volt már több is, folyamatos a felkészülés, illetve a felkészítés. Decemberben volt egy online szabályteszt, ami mindenkinek sikerült szerencsére. Van az IHF-nek egy erőnléti edzőcsoportja, akik folyamatosan küldik az anyagot, azt folyamatosan teljesíteni kell edzés formájában. Kaptunk Polar órákat, ezeken keresztül kell a rendszerbe feltöltenünk az edzéseinket, így folyamatosan ellenőrizve vagyunk.

 

– Mikor derül ki, hogy hány mérkőzésen fújjátok majd a sípot? Mi az, amit már előre tudtok a világbajnoki programmal kapcsolatban?

– Január 4-én utazunk Ádámmal Dániába, ahol két felkészülési meccset vezetünk majd Dánia és Szaúd-Arábia között. Innen már Varsóba megyünk január 8-án, ott van a találkozó, két nappal később tudja meg minden játékvezető és hivatalos személy, hogy melyik városba kell mennie.

 

– Hogyan alakult ki benned az, hogy játékvezetéssel is szeretnél foglalkozni? Hogyan gondolsz vissza a kezdetekre?

– Nagyon jó érzés kerít magába, hogyha erre visszagondolok. Gyerekkori barátommal végeztük el 2007-ben Csongrád megyében a játékvezetői tanfolyamot. Érdekelt ez a része is a játéknak, gondoltam egyet, hogy ez még jól jöhet a későbbiekben. Szerencsére az élet úgy hozta, hogy érdemes volt elkezdeni, mert egyre magasabb szinten bizonyíthatunk.

 

– Hogyan kerültetek össze a pároddal, Bíró Ádámmal? Róla mit érdemes tudni?

– Ádám a harmadik partnerem. A korábban említett gyerekkori barátom volt az első társam, majd Heim Attilával álltunk össze, vele kezdtem az NB I-es pályafutásomat, de sajnos egy idő után a magánélete Japánba szólította, úgyhogy szétváltunk. Az akkori játékvezetői albizottság elnöke, Soós Kálmán ajánlotta nekem a jelenlegi párom, aki egyébként debreceni származású. Több tesztmérkőzésen voltunk együtt, a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, és azóta együtt tevékenykedünk.

 

– Hogyan egészítitek ki egymást? Milyen ez a közös munka? Mi miatt működik jól a párosotok?

– Ez nagyon érdekes. Ha nem a kézilabdáról beszélünk, akkor teljesen különbözőek vagyunk. Ő csendesebb, visszafogottabb, én egy kicsit kommunikatívabb vagyok, és többet jár a szám, a szó jó értelmében. Viszont a pályán, amikor mérkőzést vezetünk, akkor ez nem látszódik kettőnkön, teljesen egyforma a gondolkodásmódunk, a felfogásunk a játékot illetően, ez pedig elengedhetetlen a mai kézilabdában.

 

– Melyek a távolabbi célok, egyrészt játékvezetőként, másrészt játékosként?

– Az köztudott, hogy nekem a játék már másodlagos, az egyesülettel is úgy állapodtunk meg, hogy ha mérkőzésre kell mennem, akkor szerencsére elengednek, úgyhogy nagyon rugalmasak ezen a téren. Játékosként az a célom, hogy amikor tudok, segítek a csapatnak, ha kell, akkor a pályán, ha kell, akkor a pálya széléről. Nagyon tehetséges kapusok vannak Békésen, tehát szerintem az utánpótlás adott, sőt, nemcsak a jövő pozitív, hanem már a jelen is az. A játékvezetésben pedig ami bennünk van, azt szeretném, szeretnénk kihozni, még több Európa-bajnoksággal és világbajnoksággal, akár olimpiával.

 

További programok »

FEL