Kiskunhalason mutatta ki a Nébih a lovak fertőző kevésvérűséget

19:20 | behir.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét. A helyileg illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság a vonatkozó jogszabályokban előírt intézkedéseket haladéktalanul megtette. A hatósági intézkedések során az érintett lótartó együttműködő volt, az állattartás körülményei rendezettek voltak.

A fertőzött lovat a fertőzöttség gyanújának felmerülését követően azonnal elkülönítették, majd a fertőzöttség megerősítése után – a jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint arra tekintettel, hogy a fertőzött lovak életük végéig vírushordozók maradnak – az érintett állatot elaltatták. A szakemberek elvégezték az állati tetem megfelelő ártalmatlanítását és elkülönítés helyének szigorított fertőtlenítését. Továbbá a fertőzött állattal azonos tartási helyen lévő fogékony állatok vizsgálata is megtörtént, melyek valamennyi esetben negatív eredménnyel zárultak. A hatósági intézkedések eredményes végrehajtását az érintett lótartó együttműködő magatartása jelentősen elősegítette. 

A hatóság hangsúlyozza, hogy a lovas rendezvények fokozott állatorvosi felügyelet mellett továbbra is megtarthatóak. Ugyanakkor kiemelten fontos azon előírások maradéktalan betartása, miszerint lovas rendezvényen kizárólag olyan ló vehet részt, amely rendelkezik egy évnél nem régebbi, fertőző kevésvérűségre vonatkozó negatív szűrővizsgálati eredménnyel, valamint az előírt azonosító okmányokkal.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

További programok »

FEL