Kirabolt egy idős nőt, őrizetben van

2018. február 26. 11:40 | behir.hu

Pénzt követelt egy egyedül élő, 76 éves nőtől egy férfi Kétegyházán. A rendőrök 12 órán belül elfogták.

Befeszítette egy nő házának ajtaját egy férfi 2018. február 25-én, 1 óra körül Kétegyházán. Bement az épületbe, átkutatta a konyhát, a zajra a 76 éves nő felébredt.

A férfi pénzt követelt tőle, majd a szájára tette a kezét azért, hogy ne tudjon beszélni, segítségért kiabálni. Végül magához vett egy villanyrezsót és elmenekült. Az idős nő nem sérült meg. A nyomozók 12 órán belül elfogták a rablás gyanúsítottját, az ellopott dolgot pedig lefoglalták. A 32 éves kétegyházi J. Sándort a Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette.

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL