Kifulladóban van a lakáspiac lendülete

2018. április 30. 15:19 | behir.hu

Konszolidálódott a korábbi évekhez képest tavaly a magyarországi lakáspiac: 2017-ben az adásvételek száma csak 2,2 százalékkal nőhetett, szemben az egy évvel korábbi 9 százalékkal. A vidéki lakáspiacon egyértelmű az élénkülés, ugyanis a megyeszékhelyeken 13 százalékra gyorsult a drágulás üteme. Bár Budapesten lassabban emelkedtek az árak, így is 15 százalékos volt az emelkedés.

A múlt évben konszolidálódás jeleit mutatta magyarországi lakáspiac, ez részben abból látható, hogy az adásvételek száma az előzetes adatok alapján 2,2 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi 9 százalékos bővülés után – derül ki az Ingatlan.com a KSH előzetes jelentésén és saját adatokon alapuló elemzéséből. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a teljes lakáspiaci forgalomra vonatkozóan nincsenek meg a végleges adatok, tavaly összesen 150 ezer lakásadásvétel történhetett.

 

Vidéki gyorsulás kíséri a budapesti lassulást

 

Az egész éves adatok egyértelműen megerősítik azt a múlt év közben kirajzolódó folyamatot, hogy a vidéki lakáspiac megkezdte a felzárkózást Budapesthez a drágulás szempontjából. Budapesten a KSH hivatalos adatai szerint 2017-ben a használt lakások átlagos négyzetméterára 415 ezer forint volt. Ez jelentős, 15 százalékos drágulást jelent, ugyanakkor ez a tempó lényegesen elmarad az egy évvel korábbi 24 százalékos áremelkedéstől.

 

Eladó ingatlanok - oszlopdia

 

Miközben a fővárosban lassabban drágultak a lakások, vidéken gyorsabban nőttek az árak. A megyeszékhelyeken az egy évvel korábbi 11 százalék után 13 százalékkal 205 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A vidéki városokban pedig 6-ról 7 százalékra nőtt az áremelkedés üteme, ez pedig 147 ezer forintos átlagos négyzetméterárat eredményezett.

 

Forrás: Profit7, Hunyor Erna Szofia

 

További programok »

FEL